Bankcsőd

2023. március 20. 10:27

Bogár László
Magyar Hírlap
Feltehetőleg ezt az egész „csinált” háborút többek között azért kirobbantották ki, hogy indokolhatóvá tegye a szankciókat.

„A mostani átverési ciklus vivőanyaga újra a részvény volt az elmúlt több, mint egy évtized során, így ma nagyjából ezer évnyi magyar nemzeti jövedelemnek megfelelő »levegő-pénz« van még mindig a lufiban. Feltehetőleg ez az egész »csinált« háborút többek között azért kirobbantották ki, hogy indokolhatóvá tegye a szankciókat, a világ-káoszt és a rettegés nyomán egekbe szökő inflációt.

A »zavarosban« halászni persze igen jövedelmező lehet, de a »kockázatok és mellékhatások« is igen súlyosak. Számos közepes és/vagy kisebb bank nem tud időben »fordulni« és így pillanatok alatt a »balekok« közt találja magát, és ez történt most is Amerikában, ahol két bank máris összeomlott és egy harmadik megmentése éppen most zajlik.

A globális pénzhatalmi rendszer urai a jelek szerint a lufiban lévő gigantikus tömegű »levegő-pénz« lassú és ellenőrzött »szétterítésének« stratégiáját folytatják, de a világháborús gerjesztett káosz nem kedvez a »finom szabályozásnak« és a kezelhetetlenül komplex rendszer bármelyik pillanatban kicsúszhat az ellenőrzésük alól. A 2007–2009-es globális csinált válság azt is megmutatta, hogy a pusztítás pillanatok alatt Európát is elérheti s legyengül földrészünk számára ez végzetes lehet.”

Nyitókép: Képernyőfotó

***

Helyzetkép a svájci bankválság árnyékában: a bankcsődök kezelhetők, a magyar bankok stabilak

 

***

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 108 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés