Érd polgármestere: Ha az ellenzéki pártok elvéreznek az önkormányzati választáson, az országgyűlésin elindulni se lesz érdemes
Csőzik László, a Pest vármegyei Érd polgármestere interjút adott a Népszavának. Arra a kérdésre, hogy a 2022 szeptemberében megalakult a Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács mivel foglalkozott eddig, azt válaszolta, hogy „a tanács társelnöke, Láng Zsolt kormánymegbízott egyedi ügyekben hatékony segítőnek mutatkozik”. Majd azzal folytatta, hogy „az egyik érdi körfogalmi csomópont építéshez például az utolsó napon sikerült megszereznie a kormányzati hozzájárulást, így nem buktuk el az uniós támogatást”.
A beszélgetés során érintették a 2024-es helyhatósági választásokat is, amelynek a tétjére is rákérdeztek. Erre Csőzik azt felelte, hogy
„Ha az ellenzéki pártok elvéreznek, a megnyert önkormányzatok száma akárcsak a felére csökken, akkor a következő országgyűlési választásokra a mostani ellenzék eltűnik a süllyesztőben. Nem lesz értelme elindulni se” – hangsúlyozta a településvezető.
„Ha viszont meg tudná tartani a jelenlegi pozíciókat és behúzná mellé azokat a településeket, ahol 2019-ben nem sok hiányzott, akkor érdemi hatalmi ellensúlyt képezhetne a kormánnyal szemben” – tette hozzá.
Meglephetik Karácsonyt az ellenzéki pártok, ha nem figyel
Azzal folytatta, hogy „az előjelek nem túl jók”.
A választókat nem érdeklik a pártcsaták
Csőzik felhívta arra is a figyelmet az interjúban, hogy „az sem hallgatható el, hogy sajnos nagyon kevés az olyan ellenzéki önkormányzat, ahol az elmúlt négy évben a települési érdekekre tekintettel félre tudták tenni a pártpolitikát és látható eredményeket tudnak felmutatni.
A belső vitákkal csak megágyaznak a Fidesz visszatérésének”.
„Jászberény nagyon jó példa: a pártokat nem megtagadva, de a helyi ügyekre, közösségekre támaszkodva lehet sikereket elérni” – mondta el Csőzik László.
Nyitókép: Csőzik László Facebook-oldala
Összesen 36 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Majd letagadják a pártjaikat és egy civil ernyőszervezet alatt gyülekeznek....
Kérdés, hogy a választók ezt meg fogják enni?
Az biztos!
Talán a fele-remenykedem
Szia!
Ez a családi párt megnyerte az ellenzéki pártok közötti versengést, kicsik közt a legnagyobb lett.
Csak nem!
Bejelentkezés