Ferenc pápa is támogatja Orbán Viktor karácsonyi tűzszüneti javaslatát
Az egyházfő azt szeretné, ha minden fronton véget érne a vérontás.
Az energiaügyekért felelős miniszterrel mérlegre tettük a magyar energiapolitikát, a háztartásinapelem-stopról és a debreceni akkumulátorgyár ügyéről is szót ejtettünk. Nagyinterjúnk.
A beszélgetésből kiderül:
– Svédország vagy Magyarország telepített-e tavaly több napelemet
– mikortól indulhatnak újra a háztartási napelembekötések
– mi lenne az orosz gáz nélkül
– meddig maradhatnak a jelenlegi kedvező gázárak
– miben mesterkedik a kormány Tiszaújvárosban
– és mire is lesz jó nekünk az akkumulátorgyár.
A Greenpeace magyarországi kampányfelelőse a 444 hasábjain éles kritikát fogalmazott meg a kormány energiapolitikájával kapcsolatban. Állítása szerint a kabinet – ragaszkodva a háborút megelőző, már akkor is téves irányokhoz – végzetesen félrekezelte a gyorsan változó helyzetet: miközben Finnország tavaly leállította orosz atomerőmű-projektjét, s helyette 2,4 gigawattnyi új szélerőművi kapacitást épített ki, Görögország októberben teljesen megújuló energiára állt át, Svédország 1 gigawattnyi napelemet telepített, Magyarország csak „az orosz vezetékes kőolajimportot védte az uniós szankciós vitákban”. Miniszter úr, őrültek csinálják Magyarországon az energiapolitikát?
Ha ez nem kettős mérce, akkor nem tudom, mi az. A skandináv bezzegország 1 gigawattnyi napelemért tapsot érdemel, idehaza meg félrekezelésnek számít, hogy tizedével többet, 1,1 gigawattot építettünk tavaly.
Persze van más is, amiben külön úton járunk, leginkább azért, mert a földrajzi adottságaink kötnek bennünket. Néhány másik országgal, Ausztriával, Csehországgal és Szlovákiával együtt sajnos tengeri kijárat nélküli ország vagyunk. Nem véletlen, hogy a térség mentességet vívott ki magának bizonyos szankciók alól. A csövek, amelyeken keresztül el lehet bennünket látni, Oroszországból erednek, és Ukrajnán át vezetnek, ennek ellenére a mai napig üzemelnek. A másik meghatározottság a tíz éve működő rezsivédelem, amelyet az átlagfogyasztásig az energiaválságban is meg tudtunk tartani. A magyarországi családok így Európa legalacsonyabb árait fizetik a gázért és az áramért. De az ellátásbiztonság igénye legalább ennyire fontos.
Látszik, hogy a kormány nem akarja feladni az orosz földgázt addig, amíg megbízhatóan érkezik. De mit tesz azért, hogy a függőség csökkenjen, és szükség esetén nem orosz forrásból is ellátható legyen az ország?
2010 óta ebben is több eredményt értünk el, mint bármikor korábban. Tizenhárom éve a legnagyobb ukrajnai mellett mindössze Ausztria felé volt egy interkonnektorunk, és egy kimenő kapcsolat létezett Szerbia felé. Ma már ott tartunk, hogy Szlovéniát kivéve minden szomszédos ország felé van gáz-interkonnektorunk, mégpedig nagy kapacitású, kétirányú. Elvégeztük tehát a kötelező leckét a partnerekkel közösen, minden eddiginél jobban össze vagyunk kötve. Ráadásul korábban hagyományosan keletről nyugatra futottak ezek a csövek, azóta viszont kialakult egy észak–déli gázfolyosó. A lengyeleknél és a letteknél kiépült egy-egy lng-terminál, Norvégiából Lengyelországba egy vezeték, tavaly adták át a lengyel–szlovák interkonnektort, a szlovák–magyart pedig még 2014-ben. Szerbiába már nemcsak oda-, hanem visszafelé is tud jönni gáz, ahogy Horvátország felé is kétirányú a kapcsolat. Ezek az interkonnektorok nem egyik évről a másikra épültek meg, hosszú ideig tart a tervezés, engedélyezés, kivitelezés. Az ellátásbiztonságot és a diverzifikáció lehetőségét a kormány az előző tizenkét évben megteremtette. Most azon vagyunk, hogy kereskedelmileg is kihasználjuk ezt. Ma is van nyugati és van horvát vállalat, amelytől lng-t veszünk, megállapodtunk Azerbajdzsánnal, remélhetőleg már ez évtől tudunk tőle is gázt betölteni. Ugyanez történt az áramhálózattal: az elmúlt tizenkét évben a határmetsző kapacitások szűk keresztmetszeteit feloldottuk, és ma nagy teljesítményű magasfeszültségű vezeték köt össze minket minden szomszédunkkal. Emellett részt veszünk az integrált európai elektromos hálózatban, és aktívan kereskedünk az árammal. A nettó áramfelhasználásunk 30 százaléka import. Meg tudnánk mi is termelni az áramot, de kereskedelmileg az az előnyösebb, ha az adott pillanatban vesszük. Mindkét nagy vezetékrendszer azt a biztonságot nyújtja, hogy gázzal és villannyal is el tudjuk látni az országot. Bírjuk a kritikát, de az a jó, ha az emberek nem veszik észre, hogy történik valami, mert ellátásbiztonság van. És Magyarországon ez a helyzet, ennél pozitívabbat nehéz mondani.
Abból a három irányból, ahonnan hazánkba fizikailag be lehet hozni nem orosz gázt, az ország felhasználásának mekkora százalékát tudnánk fedezni akkor, ha mindenhonnan teljes kapacitáson érkezne az energiahordozó?
A kormány kiemelt vállalásai közé tartozik, hogy a biztonságos gázellátást fenn fogja tartani,
Az éves európai felhasználás 400 milliárd köbméter, ennek majdnem a fele orosz gáz volt. Természetes cél, hogy minél kevésbé függő viszonyban legyünk bárkitől, de gázt vásárolni mindenképpen kell valahonnan. Ha orosz gázunk valamilyen oknál fogva egyáltalán nem lenne, de a csövek épek maradnának, mindenhol teljes kapacitással számolva akkor is a magyarországi fogyasztás több mint a kétszeresét tudnánk rajtuk behozni, a kérdés, honnan és mennyiért, és mennyit kellene ezért fizetniük a családoknak, vállalkozásoknak. Ausztria és Szlovákia mellett nekünk is nagy földgáztárolóink vannak, ahol az éves teljes fogyasztás kétharmada elfér. A magyar felhasználás tavaly 17 százalékkal csökkent, idén várhatóan még mérséklődik valamelyest. Ám hiába a kiváló infrastruktúra, ha nincs mit beletölteni. Az európai piacon évtizedekig az olcsó orosz gáz volt a meghatározó. A korábban évente érkező 160 milliárd köbméternyi gáznak ma a nyolcadrésze jön Oroszországból. A hatalmas kiesést sem könnyű áthidalni egyik napról a másikra, a keleti irány teljes feladása pedig egyenesen lehetetlen súlyos ellátásbiztonsági kockázatok nélkül.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter és a külügyi és külgazdasági tárca vezetője is nyilvánosan beszélt arról, hogy a magyar–orosz hosszú távú gázszerződésben szereplő díjszabás is a holland gáztőzsdét veszi alapul. Az ottani árakat most már nem az orosz vezetékes szállítás, hanem a Nyugat-Európába érkező lng határozza meg. Származik-e most Magyarországnak bármiféle árelőnye az orosz vezetékes gáz használatából?
Természetesen piaci áron kapjuk a gázt. A korábbi szerződéshez képest a nagy előny az, hogy jóval előnyösebb a felár. És túlbecsülhetetlenül értékes szempont a hosszú távon is kiszámítható biztonság, az orosz partner felénk mindig betartotta a vállalásait. Magyarországon eddig soha nem kellett gázhiánytól tartania sem a lakosságnak, sem a vállalkozásoknak. A Moszkvával kötött hosszú távú gázvásárlási szerződés a magyar energiaellátás biztonságának záloga: csak ezzel garantálható, hogy kiszámíthatóan, a megfelelő mennyiségben érkezzen az otthonok fűtéséhez és az ország működtetéséhez szükséges földgáz. A szerződés árazása bizonyos csúszással követi a tőzsdei folyamatokat.
Van-e, lesz-e mód arra, hogy a vezetékes földgáz árazása valamilyen módon leváljon az lng-ről, hogy abból a versenyképességi hátrányból, amit Nyugat-Európa az lng-re váltással elszenved, a vezetékes orosz földgázt használó közép-európai országok kimaradhassanak?
Az lng tartósan meghatározó lesz, de azt ne feledjük, hogy ez elsősorban a tengeri kikötővel bíró országoknak alternatíva. Nekünk viszont még ide kell szállítanunk. Az lng-infrastruktúra épül ugyan, de még egész Európában hiányos. Németország három cseppfolyós gázt visszaalakító hajót hozott át tavaly, amely a saját ellátásbiztonságán túl az egész térségét növelte. Új lng-terminálok épülnek szerte Európában, huszonhárom ilyen projekt van folyamatban. Görögországban a már meglévő terminált a duplájára szeretnék bővíteni, ahogy horvát barátaink is ezt tervezik Krknél. Ezek és az elkészült vezetékek egy diverzifikáltabb, sokkal élénkebb, sokszereplős játszma részeivé tesznek minket. Remek lehetőséget teremt, hogy mi az észak–déli energiafolyosó metszéspontjában vagyunk. A saját energiabiztonságunkat azonban nem adhatjuk fel.
Ha már közép-európai energiafolyosó: Magyarország vállal részt valamilyen módon a súlyos áramhiányban szenvedő Ukrajna megsegítésében?
Ukrajna tavaly márciusig döntően belső termelésre támaszkodott, csak egyetlen vezeték kapcsolta az európai hálózatra. Most hat nagyobb vezeték köti össze az EU-val, ebből négy Magyarország felé jön, egy-egy Románia és Szlovákia felé, és Lengyelország irányába épül egy új. Sok mindent lehet ránk mondani, de azt biztosan nem, hogy ne segítenénk Ukrajnának. Ha időnként áram kell neki, azt jellemzően rajtunk keresztül kapja.
A magyar áramhálózat biztonságát befolyásolják valamilyen módon azok az óriási kilengések, amelyeket az ukrán áramrendszer időnként megél?
Megtettük a megfelelő intézkedéseket azért, hogy ennek a kockázatát kezeljük. Így amikor ilyen probléma volt, azt meg sem érezték a magyarországi fogyasztók, sem a tőlünk nyugatabbra lévők. Pedig olyan ez, mint az ostor, nem feltétlenül azon csattan, akit a legközelebbről ránt meg. De eddig ebből sem itt, sem távolabb nem volt gond. Pusztán emberiességből is, de a kárpátaljai magyarok miatt különösen erkölcsi kötelességünk, hogy az alapvető életfeltételek biztosításába, amennyire lehet, besegítsünk. Afelől pedig sem a magyar állam, sem a magyar emberek nem hagytak egy pillanatnyi kétséget sem, hogy minden humanitárius támogatást készek megadni az Ukrajnában maradóknak és az onnan elmenekülőknek.
A következő gázbetárolási szezon is kritikusnak ígérkezik Európában. Az ön prognózisa szerint lesz-e elég gáz a következő szezonra a kontinensen, illetve a jelenlegi, az augusztus–szeptemberi csúcsoknál messze barátibb gázár fennmaradhat-e?
Mivel enyhe volt a tél, sokkal magasabb szintről indulhat el a tárolók feltöltése. Ez jó hír. Másrészt az európai gazdaságok jelentős mértékben visszafogták a fogyasztást. Ha ez így marad, a visszaesés tartósnak bizonyul, akkor kevesebbet kell pótolni a kiesett orosz importból. A készülő lng-terminálok a néhány tíz milliárd köbméternyi különbséget akár fedezhetik is. Ha nem súlyosbodik tovább az ukrajnai konfliktus, az ellátási helyzet talán kevésbé lesz éles, elvileg fel lehet tölteni a tárolókat nálunk és az unió más országaiban is. Annyira valószínűleg az ár sem lenghet ki, mint tavaly nyáron, de a mainál lehet, hogy magasabban alakul. Bár mindig a tőzsdei árat nézzük, csövek, kompresszorok, tárolók kellenek ahhoz, hogy a gáz eljusson a végfogyasztóig, ezeket építeni, cserélni, finanszírozni kell. A molekula vagy elektron ára csak egy eleme a gáz- és villanyárnak. A nagy rendszerek költsége kevésbé változékony, de azt mindig ki kell fizetni.
Forintosítható, hogy ez nagyjából milyen összeg megawattóránként?
Ez országonként, árszabásonként eltér. Magyarországon az átlagfogyasztásig egész évben marad a rezsivédelem, a családok által fizetendő árak így sokkal kedvezőbbek, mint amennyibe akár maga a molekula kerül. Az ipari felhasználóknál a gázár kétharmada-háromnegyede szokott lenni a molekulaár, a fennmaradó egyharmad-egynegyed a többi költség. Hasonlók az arányok az áram esetében is.
Térjünk át az áramra. Debrecenben hatalmas akkumulátorgyár létesítéséről állapodott meg a kormány és a kínai CATL. Győrffy Dóra közgazdásztól hallottam nemrég azt a kijelentést, hogy az üzem teljes kapacitáson egy paksi blokknyi áramot használ majd fel. Honnan lesz ehhez elég energiánk?
Kezdjük az elején: nemrég még az volt a közmegegyezés, hogy az elektromos autóké a jövő, és ez milyen nagyszerű, hiszen kisebb a karbonlábnyomuk. A tények, körülmények nem változtak, ehhez képest nem igazán érthető a hivatásos zöldpártok új kórusa. Pedig a teljes értékláncon végigmenve eddig is tudni lehetett, hogy a leggyakrabban használt akkumulátorfajtához szükséges lítium és más fémek, például a kobalt bányászata nagy energiaigényű, ráadásul fokozottan vízigényes. Magyarország az egymást követő válságok éveiben sorra döntötte a beruházási rekordokat. A munkahelyteremtő fejlesztések helyszínéül örvendetes módon egyre gyakrabban választják a világmárkák Kelet-Magyarországot. Való igaz, hogy a többlet-energiaigényt például Debrecen számára is meg kell termelni, oda kell vinni. Nemcsak a CATL, hanem a BMW kedvéért is. A debreceni akkumulátorgyár első, már engedélyezett üteme napi 3300 köbméternyi ipari vizet fogyasztana. Van Magyarországon olyan sörgyár, amelynek ivóvízből kell naponta 6000 köbméternyi, és akad olyan papírgyár is, amelyik 18 000 köbmétert fogyaszt. És akkor nem beszéltem a hőerőművekről, bár az kétségtelen, hogy ott hűtővízként veszik igénybe, de az akkumulátorgyártás vízigénye hasonlóképpen döntő részben ennek tudható be, és a hűtésre a szürkevíz használható. Igen, a nagy ipari létesítmények sokszor vizet és áramot is igényelnek.
Megéri?
A gazdaságpolitikánk alapja, hogy nem segélyeket osztunk, hanem munkát adunk. Egy világjárvány után, egy háború szomszédságában, egy energiaválság dacára a foglalkoztatásban is csúcsokat döntött Magyarország. Mi munkát akarunk adni az embereknek, magasabb hozzáadott értéket akarunk előállítani, ehhez hozzátartozik, hogy energiát kell biztosítani. Az a víziónk, hogy erre vezet az út, amelyen keresztül kitörünk a közepes jövedelmű országok csapdájából. Vagyok olyan idős, hogy emlékszem: egyes szkeptikusok azt mondták, minek nekünk atomreaktor Paksra, minek nekünk autógyár Győrben, milyen kitűnően elvoltunk a KGST-ben az Ikarusszal… Ha az Audit nézzük: a gyár idetelepült, pedig akkor is volt ellenállás, és egyre inkább beépül a magyar tudásiparba. Kutatás-fejlesztés is van, magyar fejlesztőmérnökökkel, magyar egyetemi partnerekkel.
Esztergomban ott van a Suzuki, Szentgotthárdon pedig a Stellantis motorgyára. Ez hatalmas dolog, ebben eddig konszenzus volt. De az egész autóipar óriási fordulat előtt áll, az Európai Unió 2035-től tiltani tervezi a belső égésű motorral szerelt új gépkocsik forgalomba hozatalát. A teljes ágazat a világ minden részén az elektromos autók irányába fordul. Az elektromos autóhoz akkumulátor kell, az akkumulátort pedig valahol elő kell állítani. A gyártási kapacitásokért éles nemzetközi verseny zajlik Dél-Koreától Kínán át az Egyesült Államokig. A Magyarországon már meglévő járműipari értéklánchoz ide kell hozni az üzemanyagot. Az új ipari beruházásokkal szükségképpen nő az áramfogyasztás, de ezt biztosan meg tudjuk oldani.
Hogyan?
Ezért kell nekünk például a Paks II. és a meglévő blokkok tervezett üzemidő-hosszabbítása. Napelemből a 2030-ra tervezett 6 gigawatthoz képest a következő évtized elejére akár 10-12 gigawattnyi beépített kapacitás lehet úgy, hogy ma az ország átlagos fogyasztása 6-6,5 gigawatt. A magyarországi naperőművek március 4-én termeltek eddigi történetük során a legtöbbet, csak az ipari méretű létesítményeink déltájban közel 2,2 gigawattot adtak le. Ezekből 2,6 gigawattnyi beépített kapacitásunk van, a háztartásoknál további 1,6, így az összes hazai kapacitás már most 4 gigawatt felett van. A hétvégi csúcsdöntés idején a rendszerterhelés több mint felét a napenergia adta, még exportra is futotta belőle. A dolgok állása szerint egyébként az időjárásfüggő megújulók elterjesztéséhez is kellenek az akkumulátorok. Az így megtermelt áramot el kell tudni tárolni borús napokra, éjszakára vagy akkorra, amikor másutt nem süt a nap, kevésbé telített a piac. A járműipar a világ egyik legnagyobb iparága, nagy tömegben, nagy mennyiségben szolgál ki egy alapvető emberi igényt, az egyéni közlekedést. Ha a világ egyik legnagyobb értékláncában sikerül megőriznünk, megerősítenünk a kivívott pozíciónkat, akkor tettünk valamit azért, hogy ne csak mi most, hanem majd a gyerekeink is jobb életet élhessenek. Ugyanezért természetesen minden beruházóval szemben alapvető elvárás, hogy tartsa be a legszigorúbb környezetvédelmi követelményeket is.
Egy másik energetikai jellegű megállapítást is tett nemrég az akkumulátorgyár kapcsán. Milyen új erőművek építésére készülnek Tiszaújvárosban?
két 500 megawattos gázturbinát és az ehhez kapcsolódó áramfejlesztő berendezést. Ezek ma a Mercedesek az energiatermelésben: nagyon jó hatásfokkal tudják kihúzni az adott üzemanyagból a benne rejlő energiát. A régi, ilyen típusú erőművek úgy működtek, hogy vagy mentek, vagy nem mentek. Ezek a turbinák viszont ötventől ötszáz megawattig skálázhatók. Ha van itthon vagy akár máshol megtermelt megújuló áram, jobb azt használni, mert nincs karbonlábnyoma, beüzemelés után a működtetési költsége kicsi. A gázturbinás erőműhöz pedig kell a viszonylag drága üzemanyag, és a szén-dioxid-kvótáját is ki kell fizetni. De akkor is kell áram, ha éppen nem süt a nap. Amikor az időjárásfüggő megújulók nem vagy nem eleget termelnek, szükség van kiegyenlítő kapacitásra. Ha ezt teljes mértékben a külföldre hagyjuk, az ismét csak bizonyos mértékű kiszolgáltatottsággal jár. A kombinált ciklusú gázturbinákkal rugalmas képességet teremtünk a kiegyenlítéshez vagy megfelelő árviszonyok mellett a termeléshez is.
Ha már a megújulóknál vagyunk: a kormány októberben megszüntette a hálózatba való betáplálás lehetőségét az újonnan engedélyezendő napelemeknél. Akkor arra hivatkoztak, hogy a magyar áramhálózat nem bír el több napelemet, ám ez nem igaz egyformán az ország minden pontjára. Miért érvényes a döntés mégis az egész országra?
Ahogy mondtam: gyorsan bővül Magyarországon a napelempark, 4 gigawatt felett járunk. Jelen pillanatban 170 ezer háztartási méretű kiserőmű már termel. Van bent további 100 ezer, tavaly októberig benyújtott igény, ezek idővel fel fognak kerülni. Itt húztuk be átmenetileg a féket, de aki nem táplál fel a hálózatra, az ma is telepíthet. Ipari méretű erőműből további 5 gigawattra van kiadott engedély. Ezek is meg fognak épülni, a beruházóknak most kellett nyilatkozniuk, biztosítékot adniuk. Nincs tehát általános leállás, a hálózatot viszont valóban fejleszteni kell ahhoz, hogy lépést tudjon tartani a tömegesen megjelenő új kapacitásokkal. Most azon dolgozunk, hogy felülvizsgáljuk, hol és milyen ütemezésben lehet finomhangolni, fokozatosan feloldani az ideiglenes korlátozást. Ahogy azt is szeretnénk, hogy szélkerekek is épüljenek. Nem mindenütt az országban és nem komplett erdők, de legyen szélkerékállítási lehetőség, mert a nap és a szél jól kiegészítheti egymást, viszont ehhez is szükség van a korszerű hálózatra.
Milyen hálózatfejlesztésen gondolkodnak?
Jóval előrébb tartunk a gondolkodásnál. A rendszerüzemeltető és a nagy elosztók összesen 160 milliárd forintból indítanak beruházásokat. Az üzembiztonság javítása mellett kiemelt cél, hogy minél több megújulókapacitás befogadására tegyék alkalmassá a hálózatot. A másik irány, egy konzervatív értékrendű energiapolitika lényege pedig a lokalitás.
Ennél nincs jobb megoldás, mert nem kell szállítani, kisebb a szállítási veszteség, s közben a hálózat terheltsége is csökken. Egyelőre viszonylag kevéssé használjuk ki az energiaközösségben rejlő lehetőségeket. A legkisebb energiaközösség a lakóház: napelemmel, akkumulátorral, elektromos autóval és valamilyen intelligens eszközzel, mondjuk egy bojlerrel, amelynél meg tudjuk határozni, hogy mikor használjon áramot. Egy okosmérővel és ezzel a szabályozási képességgel helyben fogyasztjuk el a saját magunk termelte áram egy részét, nem küldjük fel a hálózatra. Erre a mintára, csak nagyobb léptékben kell elképzelni az energiaközösségeket. Szolnokon például egy megyei jogú város fogott hozzá naperőmű-telepítéssel és a kapcsolódó elektromosautó-töltőkkel egy települési energiaközösség kialakításához.
Egy évszámmal zárjunk: mikortól érkezhetnek új igények a hálózatra feltápláló háztartási napelemek bekötésére?
A mostani 100 ezren felül? Azon leszünk, hogy mielőbb, akár már idén.
Lantos Csaba
1962-ben született Hódmezővásárhelyen. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen közgazdaságtant és szociológiát hallgatott, 1986-ban diplomázott. Számos pénzintézetnél töltött be vezető pozíciót, irányította a Creditanstaltot, a CA-IB-ot, vezérigazgató-helyettese volt az OTP-nek. 1990 és 2002 között a Budapesti Értéktőzsde tőzsdetanácsának tagja. 2009 óta a MET Holding elnökeként energetikával foglalkozik, 2021 és 2023 között a Szegedi Tudományegyetem kuratóriumának tagja, 2022 decembere óta Magyarország energiaügyi minisztere.
Nyitókép és képek: Földházi Árpád