Olyan fórumon is nekimentek Magyar Péternek, ahol eddig csak ajnározták

A Tisza online rajongói is azt érzik, hogy valami nagyon félrement.

Az újságíró ugyanakkor marad a Magyar Hangnál, így folytatódik a Flaszter.
Az ATV-hez köthető Naphire.hu oldal közölte, hogy ezentúl Lampé Ágnes helyett Dévényi István vezeti majd a csatorna Öt című műsorát. Ezt az értesülést egészítette ki a hang.hu azzal az információval, hogy Dévényi ugyanakkor nem mond búcsút a lapnak, így folytatódnak Flaszter című műsor adásai is. Az újságíró pedig feltűnik majd a Kötöttfogás extrában is, amelyet közönség előtt vesznek fel.
Azonban
az ATV tiltása miatt a Kötöttfogás csütörtöki adásaiban nem szerepelhet mindaddig, amig az Ötöt vezeti
– tették hozzá.
Nyitókép: Képernyőfotó