Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

Hatszoros olimpiai bajnok kajakozónk első gyermeke 2017. június közepén született meg.

Megszületett Kozák Danuta hatszoros olimpiai bajnok kajakos második gyermeke. Kozák hétfőn a közösségi oldalán megjelent fotó mellé annyit írt, „Isten hozott, Mila!”
Kozák 2016 decemberében jelentette be először, hogy babát vár, majd 2017. június közepén megszületett első gyermeke, Somogyi Zora, akinek édesapja Somogyi Béla, a kajakos férje, egyben edzője. Kozák szülési kihagyást követően tért vissza, és a tokiói olimpián a négyes tagjaként megszerezte hatodik olimpiai aranyérmét is, míg párosban bronzéremmel gazdagodott. A 2008-as, pekingi olimpiáról a négyes tagjaként ezüstéremmel térhetett haza.

(MTI)
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás
