És teljesen érthető, hogy nem támogatta, mert addigra már magáévá tette az ellenzéki vallást, a gyurcsányizmust. Ennek hittételei így hangoznak: »mindennek a rákfenéje Orbán Viktor, mindent megelőzően ki kell penderíteni a miniszterelnöki székből, minden mást majd megbeszélünk utána« (soha nem lesz utána). Annak hangsúlyozása, hogy a Momo ugyanazt akarja, csak tiszta, hamvas, támadhatatlan személyekkel (mindenki támadható), a zsebkendővel való f@szfogás esete. Azon meg csak ámulok, hogy azok, akik a NER bemotorozásakor a hatlomba az oldalkocsi megtisztelő funkcióját látták el (az oldalkocsiban olyanokkal, akik arra építettek újságírói karriert, hogy a Fidesz vagy az ügyészség súgott nekik), most minden átmenet nélkül az ellenzék élő lelkiismereteként igyekeznek föltűntetni magukat.