Berlinben minden tejfel: kolozsvári filmespalánta menni Nyugatra
Itt van nekünk Rázmán Orsolya „Berlinben tanuló fiatal”, akivel a minap a Főtér csinált interjút. A hölgy a frissen Nyugatra távozottak ájult imádatával beszél Berlinről (a Nyugat minősített esete, művészváros), ahol, szemben az őt izélgető „román” iskolával, megkérdezik, hogy hogy van, és nem kötelezőek a dolgok.
Rázmán Orsolya megbukott, nem akart érettségizni, mindig rossz tanulónak tartották, ezért alternatív oktatási formák után nézett a fejlett Nyugaton. Arrafelé nem reggel, hanem délután kettőre kell bemenni az egyetemre, miután megcsinálta „a french presszes kicsi kávéját”. Az első órában aztán mindenki kiventillálja magát, például nagyon sok buksisimit kap, ha meghalt a macskája, és emiatt szenved.
mert ez történik, az egyetem sehol sem olyan, mint a középiskola. A közoktatásban a berliniek is bemennek szépen reggelre.
És persze Berlinben nagyon nagy a diverzitás, nem szólíthatsz például mindenkit úgy, aminek látod, „mert mindenkinek más elképzelése van a genderdolgokról, lekapják a fejedet egyből, ha rosszul szólítasz meg valakit, és ezt nagyon nehéz volt megszokni, de most már egyre egyszerűbb”.
Hát én nem tudom, kit hogyan csesztetnek a romániai iskolákban, bizonyosan lehetne javítani a dolgon, de így elsőre a berlini nembántsvirág-képző eléggé a másik végletnek tűnik. Én például rohadtul nem tartanám számon, hogy a nevén túl kit hogy kell szólítani, és igenis azt gondolom, hogy azt, hogy hölgyem vagy uram, vagy, csaj vagy pasi, meg kell tudni állapítani ránézésre, és más opciók mesterségesek. Rázmány elmondásából nekem úgy tűnik, hogy Berlin nemileg extrémdiverz, szellemileg meg egysíkú.
Meg egy egész órát eltölteni egymás bajaival, az is túlzás, meg lehet ezt beszélni a szünetben azokkal, akikkel ilyen viszonyban van az ember. A berlini művészképzőben nem tudom, miképp tesznek szert némi ellenállóképességre a filmes palánták.
Leginkább azonban azt tudjuk kívánni Rázmánnak, hogy dolgozza fel a traumáit, és nője ki azt az óvodás hozzáállást, amit utolsó, volt tanárainak szóló sorai tükröznek: „Az utolsó üzenetem pedig az, hogy semmit az égvilágon nem köszönhetek nekik, és ha egyszer híres rendező vagy operatőr leszek, akkor meg se fogom említeni őket, mert nem érdemlik meg!”
Mire Orsolya híres rendező vagy operatőr lesz, addigra talán már eme kamaszos indulatok is elmúlnak belőle. Hajrá az elnyomás elleni küzdelemhez a távoli Berlinben!
Berlinben tanuló filmes lány: „Üzenem a volt iskoláimnak: semmit sem köszönhetek nektek!"
Rázmán Orsolya Berlinben tanuló fiatal filmessel készített interjút a Főtér. A kolozsvári lányt tavaly ősszel felvették egy híres berlini filmes magánegyetemre, ahova a világ minden tájáról jelentkeznek diákok. Orsolya elmeséli, hogy sok konfliktusa volt egykori tanáraival, nem értett egyet az elvárásokkal, úgy érezte, semmi hasznosat nem kap az iskolában.
Nyitókép: Orsolya Facebook-oldala
Összesen 109 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
A te hozzászólásodnak pedig annyi a sportértéke, hogy felsőbbrendűen leminősíted a cikket, miközben lényegi hozzászólás helyett csak egy véletlen elírásba, egy y-ba tudsz belekötni. Nem nagy teljesítmény.
"A szabadság levegőjét nagyon könnyű ám megszokni." valóban, főleg akkor, ha nem támasztanak követelményeket, ha arra nevelnek, hogy az önsajnálat a legfontosabb. Aztán jön a csúnya élet, és mindent megcáfol.
Mellébeszélésben jó vagy, másban kevésbé.
Az itteni cikk egy szerencsétlenkedő lányról szól, aki sehol nem vitte semmire, én ehhez szóltam hozzá. Te pedig ezzel kapcsolatban semmi értelmeset nem vagy képes leírni, de a grafomániád működik, ezért másról kezdesz beszélni.
Folytasd egyedül.
Bejelentkezés