Leginkább azonban azt tudjuk kívánni Rázmánnak, hogy dolgozza fel a traumáit, és nője ki azt az óvodás hozzáállást, amit utolsó, volt tanárainak szóló sorai tükröznek.
Itt van nekünk Rázmán Orsolya „Berlinben tanuló fiatal”, akivel a minap a Főtér csinált interjút. A hölgy a frissen Nyugatra távozottak ájult imádatával beszél Berlinről (a Nyugat minősített esete, művészváros), ahol, szemben az őt izélgető „román” iskolával, megkérdezik, hogy hogy van, és nem kötelezőek a dolgok.
Rázmán Orsolya megbukott, nem akart érettségizni, mindig rossz tanulónak tartották, ezért alternatív oktatási formák után nézett a fejlett Nyugaton. Arrafelé nem reggel, hanem délután kettőre kell bemenni az egyetemre, miután megcsinálta „a french presszes kicsi kávéját”. Az első órában aztán mindenki kiventillálja magát, például nagyon sok buksisimit kap, ha meghalt a macskája, és emiatt szenved.
Mondjuk eleve milyen már az általános és középiskolát összehasonlítani az egyetemmel,
mert ez történik, az egyetem sehol sem olyan, mint a középiskola. A közoktatásban a berliniek is bemennek szépen reggelre.
És persze Berlinben nagyon nagy a diverzitás, nem szólíthatsz például mindenkit úgy, aminek látod, „mert mindenkinek más elképzelése van a genderdolgokról, lekapják a fejedet egyből, ha rosszul szólítasz meg valakit, és ezt nagyon nehéz volt megszokni, de most már egyre egyszerűbb”.
Hát én nem tudom, kit hogyan csesztetnek a romániai iskolákban, bizonyosan lehetne javítani a dolgon, de így elsőre a berlini nembántsvirág-képző eléggé a másik végletnek tűnik. Én például rohadtul nem tartanám számon, hogy a nevén túl kit hogy kell szólítani, és igenis azt gondolom, hogy azt, hogy hölgyem vagy uram, vagy, csaj vagy pasi, meg kell tudni állapítani ránézésre, és más opciók mesterségesek. Rázmány elmondásából nekem úgy tűnik, hogy Berlin nemileg extrémdiverz, szellemileg meg egysíkú.
Meg egy egész órát eltölteni egymás bajaival, az is túlzás, meg lehet ezt beszélni a szünetben azokkal, akikkel ilyen viszonyban van az ember. A berlini művészképzőben nem tudom, miképp tesznek szert némi ellenállóképességre a filmes palánták.
Leginkább azonban azt tudjuk kívánni Rázmánnak, hogy dolgozza fel a traumáit, és nője ki azt az óvodás hozzáállást, amit utolsó, volt tanárainak szóló sorai tükröznek: „Az utolsó üzenetem pedig az, hogy semmit az égvilágon nem köszönhetek nekik, és ha egyszer híres rendező vagy operatőr leszek, akkor meg se fogom említeni őket, mert nem érdemlik meg!”
Mire Orsolya híres rendező vagy operatőr lesz, addigra talán már eme kamaszos indulatok is elmúlnak belőle. Hajrá az elnyomás elleni küzdelemhez a távoli Berlinben!
Nyitókép: Orsolya Facebook-oldala
Michael Kyrath szerint aggasztó kérdéseket vet fel, hogy Szász-Anhalt Alkotmányvédelmi Hivatala az AfD minősítésénél a „meggyilkolt gyermekekre való hivatkozást” is kifogásolta.
Előtte zsidókat és „hitetleneket” akart megkéselni.
„Pontosan ezt szeretnék az ukránok is” – jelentette ki az unió migrációs biztosa.
Az MCC Magyar–Német Intézetének igazgatója szerint a fiaskó ugyan nem Friedrich Merz személyes veresége, de Németországnak a jövőben minden nemzetközi érdekérvényesítő helyért sokkal keményebben meg kell majd harcolnia.
Oroszország minden olyan értelmezést elutasít, amely Moszkvát teszi felelőssé a konstancai incidensért.
Az RMDSZ egyik legismertebb politikusát nevezte ki az új román kormányfő.
A „queerek” sem maradnak műsor nélkül.
A magyar válogatott szövetségi kapitánya elmondta, mi nem tetszett neki a mérkőzésen.
