Már a Politico szerint is gazdasági apokalipszis van Európában
Mindeközben az EU továbbra is csak a háborúval foglalkozik.
A pekingi álláspont szerint az amerikai fél „nyilvánvalóan túlreagálta” az ügyet.
A tárca egyik szóvivője újságírók előtt emlékeztetett arra, hogy a léggömb észlelését követően a Pentagon szóvivője kijelentette, hogy az nem jelent fenyegetést az emberekre, így a légi eszköz lelövésével – a pekingi álláspont szerint – az amerikai fél „nyilvánvalóan túlreagálta” az ügyet.
A tárca közleményben cáfolta a kémkedésről szóló amerikai feltételezéseket, hozzátéve, hogy a légi eszköz véletlenül tévedt az Egyesült Államok légterébe, Joe Biden amerikai elnököt kedden tájékoztatták a vélhetően Alaszka felől érkező léggömb észleléséről. Az amerikai álláspont szerint a léggömb hírszerző légieszköz volt, míg
Az incidens miatt Anthony Blinken amerikai külügyminiszter lemondta a hétvégére tervezett kínai útját, amelynek célja az amerikai-kínai feszültség csökkentése lett volna. A miniszter közleménye szerint az eset olyan körülményeket teremtett, amelyek keresztülhúzzák utazásának tervezett célját.
(MTI)
Nyitókép: SAUL LOEB / AFP