Izzott a levegő a stúdióban: Csintalan belecsapott a lecsóba
A bukfenckirály megint nagyot alakított.
„Hogyne, anyámat mosta három tenger” – fogalmazott az egykori MSZP-s politikus.
Bő egy héttel a téma felszínre kerülése után a Magyar Hang Kötöttfogás című műsorában is szóba került a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) azon döntése, hogy az UEFA és a FIFA szabályainak értelmezése alapján kitiltja a a Nagy-Magyarországot ábrázoló molinókat, zászlókat és drapériákat a magyar válogatott meccseiről.
A történelmi Magyarországot ábrázoló sál viselése azonban továbbra sem lesz tilos.
A szövetség lapunk megkeresésére elmondta, hogy ha nem cselekedett volna így, azzal az újabb zárt kapus meccset kockáztatta volna. Egyúttal azonban az MLSZ lobbizni is kezdett
„Annak a pártján vagyok, hogy a sportot és a politikát ne keverjük össze. Engem a másik oldal is zavar, amikor olyan progresszív-liberális politikai termékek jelennek meg a pályán, amiknek semmi köze a sporthoz. Akkor viszont ne legyen kettős mérce: akkor meg mondjuk azt, hogy a lelátón mindenki fejezze ki nyugodtan a véleményét, mutassa meg az identitását, hiszen az európai kultúrtörténet után eljutottunk oda, hogy ez senkit nem zavar” – fejtette ki véleményét a műsorban a Jobbik egykori elnöke, Vona Gábor.
„Káosz van a nemzetközi labdarúgásban ebben az ügyben, ugye a liberális izéket is cseszegette az UEFA is a világbajnokságon” – tette hozzá Csintalan Sándor, aki ezután elhozta a műsor dramaturgiai csúcspontját, amikor kijelentette: őt csak az zavarja, hogy „hogy tudunk beletekeredni valamibe, ami nem volt soha”.
„Nagy-Magyarország nem volt soha. Mese, ábránd, illúzió, faszság” – jelentette ki az egykori MSZP-s politikus.
„Hogyne, anyámat mosta három tenger” – válaszolta Csintalan Dévényi felvetésére.
Ez pillanatnyi lefagyást okozott a többi szereplőben, amit a műsorvezető így oldott fel: „Ennyi? Na, azt hittem ez lesz a leghosszabb téma” – és a show folytatódott tovább.
Ön mit gondol Csintalan Sándor kijelentéséről? És Vona Gáboréról? Előbbit írja meg kommentben, utóbbiról szavazzon alább!