Az ukrán politikai elit elmehet a fenébe!

„Frankón, tényleg eddig-eddig-eddig vagyok az ukrán politikai, meg úgy mindenféle ukrajnai elittel, hogy e helyütt megidézzem a ’90-es évek egyik méltánytalanul nem elfeledett sorozatát, a Família Kft-t, amelynek létezését akkor, gyerekkoromban pont olyan jeges rémülettel vettem tudomásul, mint most, ha nagy ritkán eszembe jut. És igen, ez a cikk természetesen és alapvetően Ukrajnáról szól, de kérem, engedjék meg nekem azt a pofátlanságot, hogy ha már eszembe jutott a Família Kft., mint mementója annak, hogy milyen hosszas és borzalmas volt Magyarországon szinte minden, ami közéletileg és szórakoztatóiparilag az 1990-es évekhez tartozik, hadd emlékezzek meg egy totálisan nem ideillő, de a korszellemet hűen tükröző jelenségről: a Pa-Dö-Dőről. A duóról, akik egy balettban használatos szakkifejezést – értsd, kettesben, innen is csókoltatom Apáti barátomat, mennyire művelt vagyok e téren is – tettek mindörökre vállalhatatlanná hazánkban.

Mert a ’90-es évek eleji és közepi rettenetes szellemi köznívónak, elsikkadt, kulturálisan sem végigvitt, az elején megragadt, megakasztott rendszerváltoztatásnak és az általános ízlésválságnak aligha van jobb mementója annál, mint hogy a Pa-Dö-Dőt a mai napig adják, játsszák a rádiók. Szabad szemmel nyilván nem elhanyagolható mennyiségű kedvelőjük van. A Happy Gang, a Hip-Hop Boyz vagy az elektronikus tánczenés bandák nem voltak akkoriban sem az alászállás sajátos eredményei, mert világjelenségek hazai példáit szolgáltatták, de az, hogy a Pa-Dö-Dő egyszeri poénnál többre jutott, sokat elmond a 30 évvel ezelőtti viszonyokról. Egyszeri kulturális kitekintésünk után most térjünk vissza az ukránokhoz.

Ha beledöglik valamelyik progresszív Jó Ember, akkor sem futom le a kötelező köröket, hogy amúgy és tulajdonképpen mi a helyzet az ukrajnai fronton. Eljutottunk odáig, hogy magasról teszek az ukrán vezetés igényeire – vigyázat, nem az ukrán népére, akik mérhetetlen szenvedését minden épelméjű ember ugyanúgy és ugyanannyira sajnálja. Ezért akarunk békét. Ezért ültetnek minket a kispadra brüsszeli, háborús nyerészkedő idióták is, mert a szerencsétlen, a nap minden percében méltatlan körülmények között létezni és élni akaró ukránnak kizárólag mi, jobboldali magyarok szeretnénk jót. Az is ilyen progresszív, világjobbító, kommunikációs lózung, hogy ezeknek a Jó Embereknek minden, mindenkoron fekete és fehér. Tehát én, akinek hányingere van Zelenszkij és politikai-oligarchikus körének ocsmányságaitól, szerintük egyértelműen csak Putyinnal érthetek egyet.

Miközben magasról teszek rá, hogy mi lenne jó az orosz politikának. Addig és úgy érdekel, ameddig a hazám szemszögéből kell vizsgálni, tudniillik, hogy nekünk mi kedvezőbb. Valami közepesen súlyos elmebaj kezdődő tüneteinek egyike lehet azt gondolni, hogy bárki a magyar jobboldalon ne azt gondolná, hogy Putyin – korábban meglévő geopolitikai hasznossága ellenére – ne egy volt KGB-s komcsi lenne, a Szovjetunió feltétlen felmagasztalója, ami nekünk csak szenvedést és halált hozott. Úgyszintén az egész orosz, egyébként létező birodalmi idea nagyon is helyes, ha tőlünk legalább egy pufferzónai távolságban helyezkedik el.”

Nyitókép: Genya Savilov / POOL / AFP