De egyéb érdekességeket is kitúrtunk a friss korrupció-percepciós index kapcsán.
Év eleje van, azaz statisztikaszezon – a magyar újságolvasók szíve körül egészen hűvös is lenne már, ha idén nem érkezne be a Transparency International világhírű korrupció-percepciós indexe, benne Magyarország értékelésének obligát romlásával, mint rendesen. Idén Magyarország a hetvenhetedik helyen végzett 42 ponttal, tavalyhoz képest 1, 2012-höz képest 13 pontot rontott értékelésünkön a Transparency, ezáltal az Európai Unió legkorruptabb országának minősített minket.
keleti szomszédunk 33 ponttal a 116. helyen van, de ott a tendenciát javulónak látják.
Nem a miénk az egyetlen izgalmas pozíció a listán: a Transparency International meg van győződve arról is, hogy Koszovó öt ponttal, 17 hellyel kevésbé korrupt, mint Szerbia, ráadásul értékelése folyamatosan javul, Szerbiáé pedig romlik. Aztán ott van Lengyelország 45. helyezése: lengyel barátainkkal kapcsolatban Brüsszel egyszer sem vetett fel semmiféle korrupciós kockázatot, ott a korrupció oly mértékben jelentéktelen, hogy még a helyi ellenzék sem kampányol vele,
Rendkívül izgalmas emellett Kína megítélése is: az ország a listán 45 ponttal a hatvanötödik, és Hszi Csin-ping hatalomátvételét követően, 2014-től kezdve folyamatosan javuló pontszámot adnak a kommunista óriásnak – azaz minden jel szerint kritika nélkül elhitték Hszi Csin-ping úgynevezett „korrupcióellenes kampányát”. Azt a kampányt, amelyről minden épeszű Kína-szakértő világosan elmondja, hogy ha a kezdetekkor lehetett is benne reménykedni, mostanra egyértelműen csak a pártelit átszabásáról, Hszi Csin-ping ellenfeleinek eltávolításáról és szövetségesei helyzetbe hozásáról szól. (Egyenes idézet Salát Gergelytől: „Amikor valaki lebukik valamilyen korrupciós üggyel, az vagy vesztett valami hatalmi harcban, vagy pedig eleve nem volt annyira beágyazva a pártba, hogy legyenek neki fontos, magas szintű támogatói.”)
A lista szerint
amelyet a kormányzás minőségét mérő legtekintélyesebb nemzetközi rangsor, a Békealap (Fund for Peace) törékeny államok-indexe bukott államként sorol be. De ott van előttünk még fél Fekete-Afrika: Szenegál, Ghána, Benin, a polgárháborúból frissen kilábalt Ruanda és Namíbia is kevésbé korrupt helyek a TI szerint, mint Magyarország – az uralkodócsaládok által egy személyben tulajdonolt arab államokról nem is beszélve: szerintük nálunk kevésbé korrupt Omán, Bahrein, Jordánia, Szaúd-Arábia, és (mit ad Isten) a brüsszeli korrupciós botrány szíve közepében található Katar is őrzi 40. helyét 58 ponttal.
Talán nem fogalmazunk túl erősen, ha azt azt állítjuk: legalábbis furcsák ezek a számok egy kicsit.
A furcsaság oka a módszertanban rejtezik: a korrupciót a TI ugyanis egészen sajátos módon méri. Saját bevallásuk szerint az index elsősorban azt hivatott számszerűsíteni,
mennyire korrupt a egyes országok közszférája a szakértők és üzletemberek szerint”.
Közelebbről meg nem határozott „szakértők és üzletemberek” véleményére támaszkodva határozza meg a Transparency, mennyire elterjedt egy országban a lefizetés, a közpénzek elcsatornázása, a hivatali visszaélés, a nepotizmus, az állam foglyul ejtése lobbik által; illetve mennyire erős a kormány korrupcióellenes törekvése, a vagyonnyilatkozati rendszer, az információk hozzáférhetősége a kormányzat tevékenységével kapcsolatban, illetve a whistleblowerek jogi védelme. Bevallottan nem mérik viszont, hogy a lakosság közvetlenül mennyire találkozik a korrupcióval, illetve
a magánszektor korrupcióját, illetve a feketepiacot, feketemunkát, feketegazdaságot.
Magyarán a korrupció-percepciós rangsorban háromféleképpen lehet jó helyezést elérni: egyrészt akkor, ha az ország korrupció tekintetében tényleg vitán felül áll (ne vitassuk el, hogy a lista élén álló skandináv országok, Finnország, Új-Zéland vagy Szingapúr ilyen tekintetben is jó helyek); másrészt akkor, ha sikerül elérni, hogy a korrupció helyben jellemző formái ne képezzék a Transparency vizsgálatának tárgyát (ld. Svájc, Luxemburg, Írország és hasonló pénzmosodák, adóparadicsomok); harmadrészt akkor, ha egy ország kormánya jóban van a nyilatkozó „szakértőket” foglalkoztató NGO-kkal,
(Kína és az öbölbeli arab olajállamok – nopláne Katar – esetében ez a gyanú minimum felmerül).
Ennek inverze is igaz: kedvezőtlen helyezést az az ország ér el, amely vagy nagyon korrupt (szintén kár elvitatni Szomália, Dél-Szudán, Venezuela vagy Észak-Korea rémes korrupciós helyzetét), vagy nincs jóban a „szakértést” végző NGO-kkal – akár politikailag, akár azáltal, hogy nemes egyszerűséggel nem veszi meg őket kilóra. A magyar és a lengyel pontszám jobboldali kormányzással szorosan korreláló romlását, a szemet gyönyörködtető kínai és arab pontszámokat, illetve a Nyugat-Balkán országainak igencsak szelektív értékelését is innen lehet leginkább megérteni.
A korrupció-percepciós index megítélése finoman szólva is vitatott – lapunknak adott interjújában Biró Ferenc, a magyarországi korrupcióüldözés uniós igényeknek megfelelően létrejött csúcsszerve, az azóta Farkas Flórián korrupciógyanús ügyeit vizsgáló Integritás Hatóság elnöke is megfogalmazta ezzel kapcsolatos aggályait: „A percepció önmagában nagyon trükkös dolog: mikor nagyobb a korrupció mértéke? Ha több ügyet tárok fel, az jobban van tematizálva a sajtóban, és több ember válaszolja azt, hogy szerinte a korrupció probléma –
miközben, ha több ügyet tárnak fel, az nem a korrupció mértékét jelzi elsősorban, hanem annak láthatóságát.
Vagy ha senki nem beszél róla, holott ténylegesen a korrupció magas szinten létezik? Ilyenkor a percepciója kicsi lesz” – mondta decemberben Biró Ferenc.
Az objektív számok helyett percepciókkal operáló indexek általános problémáinál is súlyosabb gond ugyanakkor, hogy a Transparency International még csak nem is általános percepciót mér (sőt, pont a lakosság korrupciós percepciója érdekli a legkevésbé) – hanem konkrétan a sem politikai, sem korrupciós befolyástól nem mentes NGO-k körében méri a percepciót. Ennek megfelelően az index súlyosan félrehord – ennek pedig nincs is jobb példája annál, amit a Transparency az olasz és görög szocialista EP-képviselők körül kibontakozó brüsszeli korrupciós botrány kapcsán művel.
Bár a TI a korrupció-percepciós index keretében az Európai Unió és intézményeinek korrupcióját nem méri – nem is tehetné, hiszen nem országokról van szó –, van egy külön az EU-ra szakosodott kirendeltsége, a Transparency International EU, amely szóban és írásban kifejezetten sokat foglalkozott a brüsszeli korrupciós botránnyal. Michiel van Hulten, a Transparency EU igazgatója egyenesen úgy fogalmazott, a botrány „sok éve a leginkább égbekiáltó állítólagos korrupciós eset, amit az Európai Parlament látott”, sőt, „a Parlament évtizedek alatt engedte kiépülni a büntetlenség kultúráját a laza pénzügyi szabályok, ellenőrzések és a független (vagy leginkább bármilyen) etikai felügyelet hiányának kombinációjával”, miközben
az elszámoltathatóság javítására irányuló minden próbálkozást blokkolt a Parlamentet irányító Házbizottság
az EP-képviselők többségének jóváhagyásával”.
A Transparency EU emellett független vizsgálatot is követel az ügyben, és 10 követelést fogalmazott meg az EP felé, melyekben rögzíti, hogy a „lehengerlő méretű lefizetési és korrupciós botrány” minden résztvevőjét eljárás alá kell vonni, dolgozzon az EU bármely intézményében is; emellett az EP-nek illene betartania az EU saját whistleblower-direktíváját, a Házbizottságot (melynek maga Eva Kaili is a tagja volt) meg kellene fosztani minden etikai, átláthatósági és integritási kérdésben gyakorolt hatalmától, szigorítani kellene az EP-képviselők viselkedésére vonatkozó szabályokat, illetve a költségtérítések elszámolását; valamint be kellene vezetni az átláthatósági regiszterbe az EU intézményeiben lobbizó nem EU-s kormányokat, illetve a velük találkozó képviselők, asszisztensek, parlamenti alkalmazottak számára elő kellene írni, hogy találkozóikat hozzák nyilvánosságra, végezetül pedig a független etikai felügyeleti szerv régóta húzódó problémáját is meg kellene oldani.
A Transparency EU ezzel kapcsolatos munkája mindössze egy ponton sántít – egy árva szót nem szólnak az NGO-kra, illetve az EP-képviselők bennük betöltött (adott esetben fizetett) pozícióira vonatkozó szabályokról, miközben a brüsszeli korrupciós hálózat szinte minden szereplőjéhez NGO-kon – leginkább a Pier Antonio Panzeri olasz balközép képviselő által vezetett Fight Impunityn – keresztül érkeztek az eddig felderített eurótízezrek. Javaslataik
Az ok pedig egyszerű: az NGO-k a Transparency International korrupcióellenes munkájában informátorok, az igazság meghatározói – így épp az általuk megvalósított korrupció esik szükségszerűen kívül a Transparency látókörén. Úgy pedig, hogy a korrupcióval kapcsolatos igazságot a Transparency módszertanában épp a korrupcióval súlyosan érintett szervezetek nyilatkoztathatják ki, borzasztóan nehéz hiteles korrupciómérést megvalósítani.
Nyitókép: MTI/EPA/Dzsalal Morsidi
„Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból, rá akarja kényszeríteni a magyarokra”, de „mindig meg fogjuk magunkat védeni, mert ezt nem szabad megengedni” – szögezte le a kormányfő.
Magyar Péter pártja Brüsszelhez, míg a kormány a magyar választók elvárásaihoz igazodik.
A miniszterelnök inflációról, a magyar uniós elnökség eredményeiről, a gazdaságról, valamint a fantasztikusnak ígérkező 2025-ös évről is beszélt. Összefoglalónk.
Kinek mit intézett az elnöksége – az Uniónak a magyarok például olyan dolgokat, melyekben évek, évtizedek óta nem sikerült előrelépni. Kohán Mátyás írása.
„Nem volt vicc, amit az elnökség elején elmondtunk: Tegyük Európát újra naggyá, ez az útja a versenyképességnek és a túlélésnek” – mondta Orbán Viktor.
Mindeközben az EU továbbra is csak a háborúval foglalkozik.
Az ukrán drónok mélyen behatoltak Oroszország területére.
A zenész őszintén értékelte a kormányfő törekvését a békére, miközben az EU-t komoly kritikával illette.
