A választók szeptember 30-án járulhatnak majd az urnák elé.
Jóváhagyta kedden a pozsonyi törvényhozás azt a határozatot, amellyel lerövidítették a jelenlegi parlament megbízatási időszakát, és szeptember 30-ra tűzte ki az előrehozott parlamenti választások időpontját.
A határozatra – amelynek elfogadásához alkotmányozó többségre, vagyis legalább 90 igen voksra volt szükség a 150 fős pozsonyi törvényhozásban – 92-en szavaztak igennel, 54 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett.
Az előrehozott parlamenti választások kitűzésére annak következményeként került sor, hogy tavaly decemberben – egy ellene benyújtott bizalmatlansági indítványról tartott parlamenti szavazáson – megbukott Eduard Heger szeptember óta kisebbségben kormányzó kabinetje, amely ettől fogva ügyvezető kormányként látja el feladatait.
Az erről szóló alkotmánymódosítást a múlt héten szerdán hagyta jóvá a törvényhozás.
A határozat elfogadását többnapos vita előzte meg, amelynek leginkább vitatott kérdése az előrehozott választások időpontja volt. Amíg a kormánykoalíció pártjainak egy része, és a kormánykoalícióból szeptemberben kilépett liberálisok a szeptemberi időpontot támogatták, az ellenzék egy májusi, illetve egy júniusi időpontot szeretett volna, többek közt arra hivatkozva, hogy az őszi időpont túl sok időt és döntési lehetőséget hagy az ügyvezető kormánynak.
(MTI)
Nyitókép illusztráció. Fotó: MTI/Kiss Gábor