Újbudai kifizetőhely? Közteres lett az egykori DK-s árnyékbelügyminiszterből
Özönlenek Újbudára a bukott baloldali politikusok.
Az LMP, a Momentum és a Mi Hazánk is kezdeményezett már referendumot a Debrecenbe tervezett kínai akkumulátorgyár ellen.
A Momentum és a Mi Hazánk is kezdeményezett már népszavazást a Debrecenbe tervezett kínai akkumulátorgyár ellen, de a Demokratikus Koalíció debreceni képviselője, Varga Zoltán azt mondta az Atv-nek, hogy nem támogatja ezeket:
„Aki most népszavazást kezdeményez itt Debrecen városában, az egyszerűen politikai pártként nem tesz mást, mint árt ennek az ügynek. Hiszen tudjuk nagyon jól, hogy amire ez
a népszavazási kezdeményezés, ha átmegy, akkor ez a gyár már bőven épülni fog.”
A portál hozzáteszi: a Debreciner már tavaly augusztusban is megkérdezte Vargát, nem terveznek-e népszavazást a CATL gyára ellen. A DK-s képviselő akkor azt mondta, hogy a Fidesz ellehetetlenítette a népszavazás intézményét. Varga ekkor azt ígérte: szakembereket fognak megkérdezni, valószínűleg konferenciát is szerveznek, kikérik a beruházás minden dokumentumát, köztük a hatástanulmányokat is, azt azonban nem tudta megmondani, hogy kezdeményeznek-e népszavazást. A párt környezetvédelmi árnyékminisztere, Oláh Lajos meg sem szólalt a témában, írják.
Nyitókép: Varga Zoltán, a DK képviselője felszólal napirend után az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. október 24-én. Előtte frakciótársa, Varju László.MTI/Balogh Zoltán