Cseh Tamás 80, dalai örökök

2023. január 24. 13:56
Nyolcvanéves lenne Cseh Tamás zeneszerző, Budapest, a Bakony és a Balaton krónikása, látó, halló, értő és érző magyar dalnok. Halljuk, értjük és érezzük még Cseh Tamás dalait?

Született Magyarországon, élt, énekelt, éleslátott, éjszakázott, értett és érzett Magyarországon, meghalt Magyarországon – fogalmazhatnánk Cseh Tamás élete kapcsán.

Cseh Tamás 80

Nyolcvan éve született Cseh Tamás, ünnepeljük és emlékezünk rá a napokban. De már nem lehetett nyolcvanéves,

nem lehetett hetvenhét éves sem

– elment ő hamarabb, egy sűrű élet és egy sűrű magyar félmúlt után, maga mögött hagyva dalait.

A Cseh és a Bereményi és a nemzedékek

Cseh Tamás-dalok, Cseh Tamás-dalok... Valahogy ezt mindig helyre kell tenni: a dalszövegeket Bereményi Géza írta, nélküle nem lett volna mit énekelnie a dalnoknak, vagy ha lett is volna, nagyon más lett volna. De persze Bereményi is hiába írta volna az asztalfióknak vagy más karakterű előadónak a dalszövegeit, ha nincs Cseh. Hogy a szövegek pont azokkal a dallamokkal, pont azzal az orgánummal és előadásmóddal keljenek életre,

amiket Cseh Tamás tudott adni a szövegnek, maguknak kettejüknek, meg nekünk, magyaroknak

– pontosabban azoknak, akiknek füle volt és van rá.

Vannak nemzedékek, akik Csehvel együtt nőttek föl, és úgy ismerték őt. Vannak aztán azok, akik már az idős Cseh Tamást ismerték, a legendát, a karaktert, a pesti éjszakától a bakonyi erdőkig. Ahogy a Mandineren a minap Névai Gábor kollégánk megírta.

És itt vannak azok az új nemzedékek, akiknek Cseh Tamás már csak egy kultúrtörténeti, poptörténeti figura, szüleik vagy épp nagyszüleik kedvence. Aztán ez az új nemzedék is vagy megérti őt, vagy sem.

De aki eljut egy bizonyos élettapasztalathoz, aki elér egy bizonyos életkorhoz, vagy

akit elér egy bizonyos korszellem, annak megnyílhat füle, elméje és szíve Cseh Tamás és Bereményi Géza befogadásához.

Soha nem késő. Soha nem is lesz késő.

Féldecik, kormányzatok, dalok

E sorok írója nem járt soha Cseh Tamás-koncerten, sajnálhatja is. Volt azonban egy régi nyara, 2010 volt az, már épp Cseh Tamás halála után, amikor rátalált a frissen elindított Fortepan oldalra, ahol ismeretlen vagy megnevezett hétköznapi emberek megmentett fotográfiáin keresztül elevenedett meg a régi Magyarország, az előző századfordulótól a rendszerváltásig. Férfiak és nők, öregek és gyerekek, régi utcaképek és a változások korlenyomatai, városok, falvak, pesti utcák és a régi Balaton, régi nyarakon, az idővel elröppent, végtelen számú pillanatok megörökítései – az élet maga, ahogy talán a saját fejünkben is él.

Hipnotikus állapotban nézegettem e régi fotókat, éjszakákon át, és közben nem tudtam nem Cseh Tamást hallgatni, a Születtem Magyarországont, A hatvanas éveket és a többit. Fotós cikkek is születtek belőle.

Cseh Tamás dalai mintha e régi fotográfiák világát keltette volna életre.

És mintha e régi fotográfiák Cseh Tamás dallamainak lennének a kétdimenziós, kézbe fogható, képernyőre kivetített lenyomatai. Cseh Tamásból csak egy volt. Cseh Tamást csak mi, magyarok tudjuk érteni. Ha van fülünk, elménk és szívünk hozzá.

Cseh Tamás – Bereményi Géza: Születtem Magyarországon

Hát őrület, mondta Antoine, ezek mennyit isznak, ezek a vének! A Keleti Pályaudvaron történt, beültek a nagyterembe, egy dizőz énekelt egy emelvényen, 20 centis emelvény lehetett, azon énekelt a dizőz egy réges-régi tangót, akkor jöttek be Désiré meg Antoine, és ehhez az asztalhoz ültek le, ahol ez az öreg részeges ült, a pohárral a kezében, az Antoine azt mondta a Désirének, hogy te, így áthajolt, (most nem tudok rád nézni) így áthajolt, és azt mondta, hogy: – a nemzedéki ellentéteket, öreg, egy kicsit most ki tudnánk élezni, és ugyanezzel a mozdulattal neki lökődött az öregembernek, és azt mondta: – nem erőltetett ez a dolog egy kicsit, hogy még mindig itt iszogatunk? hány éves maga, kétszáz? Nem erőltetetett ez? Túlélni mindent? hohohoho – mondta Antoine az öregembernek –

a régi nők, ja, tudom, a háborúk, a frontok, átmentünk sok mindenen, aha,

és még iszunk még mindent, tudunk még, azért bemegyünk egy kocsmába meginni még két fél decit, harisnya lent, blúz odafent, régi nők, haha, ismerem a történetet – mondta az öreg, pedig mosolygós kék szemű ember volt, olyan rőt hajú és azt mondta Antoine-nak, hogy – igen, igen uram, ki tudja? látja? látja, maga se tudja pontosan. Azért van az egész, mer ki lát az emberekbe? És azt mondta, hogy én például…

Születtem Magyarországon, 77 éves vagyok,

fejemben összekeveredtek a féldecik s kormányzatok.

Neveltek hazaszeretetre, hittem az Istenben is,

harcoltam két háborúban, túléltem, az istenbe is.

Elhagytam, kérném, vagy 39 asszonyt,

s vagy kétannyi elhagyott.

Tankcsapdákba hugyoztam, ettem lótetemet,

és mégis itt vagyok.

Fejemben egy verkli jár, mely verkli így muzsikál:

„Túléltem mindeneket, kormányt és féldeciket,

egy magyar túlélő, címzetes, vitézlő, tönkrement lábain,

de áll önök előtt!”

Fiamból idegbeteg lett, nem bírta a váltásokat,

és elnézem az unokámat, látom, hogy gyönge alak,

hogy lesznek ezek túlélők? Valami itt korcsosul.

Kérdezném, hogy száz év múlva ki tud majd itt magyarul?

És ahogy magukat nézem, egyik sem betonkemény,

elszállnak az első szélre! Mi lesz így? – kérdezem én.

Fejemben egy verkli jár, mely verkli így muzsikál:

„Túléltem mindeneket, kormányt és féldeciket,

egy magyar túlélő, címzetes, vitézlő, tönkrement lábain,

de áll önök előtt!”

Összesen 49 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés