A romokból is lehet fundamentum – a magyar kultúra napjára

2023. január 22. 14:41

Krupincza Mariann
Mandiner
Mindig jönnek újabb magvetők, akik termőtalajt keresnek zsákjuk tartalmának.

Most 200 éve történt, hogy Kölcsey Ferenc szatmárcsekei magányában tisztázta nemzeti imádságunkat, a Himnuszt. A szerzemény a Magyar nép zivataros századaiból alcímet kapta, utalva arra, hogy népünk immár több mint ezeréves történelme során sokszor úgy tűnt, hogy elhagyott minket a vezérlőcsillagunk. Azonban

a magyarok élni akarása és megküzdési képessége hatalmasnak bizonyult.

Átgázolhatott rajtunk, tatár, török vagy muszka, elszakíthatták tőlünk külhoni testvéreinket, mi itt vagyunk 2023-ban. S bár a hajónk körül alaposan korbácsolják fel a hullámokat most is, az Istenbe és a nemzetbe vetett hitünk nem enged minket elsüllyedni. A viharos vizeken is megyünk előre. Reméljük, hogy ez a jövőben is így marad, és a herderi jóslat sose teljesül be.

Újraolvasva a Himnusz sorait, mostanság a „vár állott, most kőhalom” sor gondolkoztat el. Kirándulásaim során nem egy romot érintettem, például a dömösi prépostságot vagy a pósteleki Wenckheim-kastélyt. Ezek az épületek azonban számomra nem az enyészetet hirdetik, inkább gondolkodásra késztetnek:

miként tudom a múlt értékeit áthozni a jelenbe.

Hiszen azáltal, hogy utánajárok az épületek történetének, s akár egy cikkben vagy interjúban foglalkozom is velük, teszek azért, hogy ne merüljenek feledésbe, és mindaz, amit egykor a falaik között őriztek, így vagy úgy a köztudatban maradjon. Legyen az az Árpád-kor egy lenyomata vagy az egykor a magyar társadalom fontos részét képező nemesség szerepe.

Mindezek mellett a kőhalom nem kell, hogy egyet jelentsen a gyásszal és a feladással. Hiszen az élet nevű játékasztalon idős és fiatal nem egyszer, nem kétszer kényszerülhet arra, hogy a startmezőről, szinte mindent a legelejéről kezdjen: újraépítse önmagát. Hiszen a kőhalom fundamentum is lehet. Egy olyan alap, amelyre tapasztaltabban, bölcsebben építkezhetünk.

Igaz ez valahol a magyar kultúrára is, ha jobban belegondolunk. Hiszen a megszállások alatt vagy a különböző ideológiák uralma idején mindenféle „cifra” gúnyát erőltettek a színekben eleve gazdag értékeinkre. Azonban valahogy mindig megtaláltuk a kiskapukat, és például a táncházmozgalmak révén vagy a dalszövegek sorai közzé  bújtatva menteni tudtuk azt, amit fontosnak tartottunk. Megőriztük azt az utókor, a következő nemzedék számára.

Így tudtunk 1989 vagy 2010 után újult erővel elődeink nyomdokába lépni, és felhasználva a modern kor eszközeit, népszerűsíteni az értékeinket. Művelődés- vagy közösségszervezőként is –

akik a bibliai magvetőhöz hasonlóan a termőföldbe igyekeznek hinteni a zsákjuk tartalmát.

S szerencsénkre mag, és úgy tűnik termőföld még jócskán akad.

Isten éltesse sokáig a magyar kultúrát!

„Isten áldd meg a magyart!”

 

Nyitóképen a dömösi prépostság romjai (saját fotó)

 

Összesen 3 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés