„Férfi nemi szervekről ábrándozó perverz aberráltnak” nevezett egy fideszes képviselőt Márki-Zay Péter (VIDEÓ)

2023. január 19. 17:11
„Észbontó hová jutott az utóbbi években, és még messze nem látszik a vége” – reagált Cseri Tamás a kijelentésre.

Cseri Tamás, hódmezővásárhelyi fideszes képviselő számolt be arról közösségi oldalán, hogy Márki-Zay Péter, a város polgármestere milyen kijelentést tett vele szemben a csütörtöki közgyűlésen.

A városatya bejegyzésében felidézte, hogy néhány évvel ezelőtt egy Facebook-kommentben Márki-Zay polgármesterségét egy vígjátékból vett idézettel minősítette. „Márki-Zay polgármestersége olyan, mint sajtreszelővel… enyhén szórakoztató, de leginkább fájdalmas” – fogalmazott korábban a képviselő.

Ennek apropóján a Márki-Zay a csütörtöki közgyűlésen

„más férfiak nemi szervéről ábrándozó aberrált perverznek” 

nevezte Cserit. 

„Polgármesterünk fejében súlyosan össze lehetnek keveredve a nemiséggel kapcsolatos kérdések”

Erre a fideszes képviselő úgy reagált a posztban, hogy „az egy dolog, hogy polgármesterünk fejében súlyosan össze lehetnek keveredve a nemiséggel kapcsolatos kérdések, ha képtelen ezt a filmszöveget értelmezni. Az viszont egy sokkal komolyabb probléma, hogy ilyen ocsmányul képes minősíteni ellenfeleit a közgyűlési vitában, városunk dísztermében” – hívta fel a figyelmet.

Cseri azzal folytatatta, hogy „az is elítélendő, mikor aberráltnak, idiótának, fogalmatlan hülyéknek nevezi a fideszes képviselőket, az embereket pedig gombának, beszűkültnek, tudatlannak. De azért valahol, csak kellene már húzni egy határt! Hová fogunk így eljutni?

Legközelebb ki kell rakni a 18-as karikát, mikor közvetítik a közgyűlést, mert ez a szerencsétlen férfi nemi szervekről delirál?”

– tette fel a kérdést a fideszes képviselő. 

„Észbontó hová jutott az utóbbi években, és még messze nem látszik a vége…” – zárta gondolatait Cseri Tamás. A párbeszédet a Zayos Bukta vásárhelyi szembesítő Facebook-oldal osztotta meg hírfolyamában. 

„Egyszerűen ez gusztustalan, aberrált!”

Márki-Zay szó szerint úgy fogalmazott: „Tamás, ha valaki másnak a nemi szervéről ábrándozik, és erről nyilvánosan posztol a helikopterezéssel meg sajtreszelővel, az aberrált! Az perverz, igen! Ez a mi értékrendünkbe nem fér bele. Mint ahogy az sem fér bele, amit az előbb mondott nyilvánosan. Egyszerűen ez gusztustalan, aberrált! Ne haragudjon! Nem normális!” 

Márki-Zay Péter kijelentését alább tekinthetik meg:

Nyitókép: MTI / Ujvári Sándor

 

 

Összesen 111 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

makizay, te vagy aberrált, mert te asszociálsz férfi nemiszervekre Cseri Tamás bejegyzése alapján.
Nem tudod értelmezni a magyar szavakat, mondatokat.
Ill. Szándékosan félreértelmezed, mert egy perverz aberrált vagy.

Ilyen egy közgyűlés makizay uralkodása alatt? Milyen közönséges ez a polgármester.
Ha így merészelne beszélni velünk az igazhatónk, már rég elzavartuk volna.

Eszelős... a Moslék miniszterelnök-jelöltje... a Messiás...

A jelzőidet keresd a saját családodban, jelesül a lányodban.
Baloldalon úgy látszik így szokás beszélni, úgyhogy azt ajánlom beszélj így a baloldali lányoddal, aki ezért a commentedért, ha neki írták volna, leköpi az illetőt, sőt örül, ha ennyivel megússza. Úgyhogy ehhez tartsd magad!
Ezt te írtad: @OberEnnsinnennek
skin777 2021. szeptember 17. 10:43

@OberEnnsinnen
A lányom baloldali értékrendet vall de lehet nagyobb hazafi mint te és még sokan innen. Ezért a dumádért pl kapásból szemen köpne és még örülnél ha ennyivel megúsznád.

skin777 2021. szeptember 14. 16:46
@Anonymtalan
Igen viszonylag új vagyok,

skin777 2021. október 21. 16:44
@Vandor62
Több éves reg vagyok

Azt már tudom, hogy trágár vagy, hazug vagy és makizayért mindenre kapható vagy.
Vagyis embernek pocsék vagy!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés