Öt napon át a világgazdaság legnagyobb problémáit vitatja meg az üzleti és gazdasági élet uralkodó osztályának mintegy 1500 képviselője a Világgazdasági Fórum (WEF) éves randevúján Davosban. A kormány- és államfők, jegybankelnökök, kereskedelmi és külügyminiszterek, a legnagyobb pénzügyi alapok és a legmeghatározóbb globális vállalatok képviselői ismét azonosítják a legfenyegetőbb várható gazdasági veszélyeket, hogy aztán a néha tűpontosan eltalált, néha pedig teljesen mellétrafált prognózisok mentén megoldási alapirányokat vázoljanak fel – amelyek aztán vagy eltűnnek a naponta változó világgazdasági folyamatok örvényében, vagy hosszú távon az agytrösztök és a folyamatdiktátorok eszköztárában maradnak. A svájci luxustalálkozót egyes elemzők komplett diliházhoz hasonlítják, mások a globális elit diktatórikus hajlamainak legnyilvánvalóbb eseményeként tartják számon, a legtöbben azonban mégis az ott született kezdeményezések, ötletek, viták jogosságát és hasznosságát emlegetik.
Az idei évben a fórumot a globális együttműködés csökkenő hatékonyságát, az ebből kialakult széttöredezettséget, valamint az azonnali reagálás fontosságát hangsúlyozva hirdették meg. A megosztottság – mondják a WEF-ben – a Covid-járvánnyal és az ukrajnai háborúval még nyilvánvalóbb lett, ez pedig tovább gyengítette az amúgy is gyengélkedő globális rendszert.
A kormányoknak világszerte részt kellene venniük a kereskedelmi reformokban, miközben kiemelkedően fontos lenne tartózkodniuk a protekcionizmustól - ez volt annak a harminc vezérigazgatónak a fő üzenete, akik a világ tizenhét országából szólítják fel a kormányokat Trade for Tomorrow című nyílt levelükben, hogy azok nagyobb mértékben ösztönözzék a globális szabadkereskedelmet.
Válságok, válságok mindenhol
A WEF éves jelentését a rövid és hosszú távú globális kockázatokról a találkozó előtt néhány nappal tették közzé. Az előbbi kategória egyértelműen a megélhetési válságot állítja középpontba, míg utóbbi az éghajlatváltozási tervek és a klímacsúcsokon kitűzött eredmények kudarcba fulladását jelöli meg a legnagyobb aggodalomra okot adó forrásként. A problémát éppen a kettő megoldásának együttes folyamata jelenti, hiszen az infláció, az energiaválság, a gazdasági lassulás eredményei éppen a hosszú távú terveket írják felül drasztikusan – a rövid távú problémák megoldásának eszközeivel.