Elítélték a hármas osztályzata miatt tanárát megkéselő győri diákot
Egy győri középiskola korábban példás tanulója az Ügyészség közleménye szerint egyre nehezebben tudta elérni a jó eredményeket, ami nála már testi és lelki problémákat is okozott. A tájékoztatás szerint 2019. december 5-én matematika dolgozatára hármas osztályzatot kapott, amit igazságtalannak érzett és komoly terhet jelentett számára az is, hogy a rossz érdemjegyet el kell mondani a szüleinek.
Azon a napon az ominózus tanár egy fizika órát is tartott az osztálynak, ahol egyszer csak a diák a tanári asztalhoz ment, azzal az indokkal, hogy valamit szeretne megmutatni a füzetében.
A tanárnő olvasni kezdett, eközben a diák mögé került és
A tanuló ezt követően a tanár mellé guggolt és kétszer a nyaka és mellkasa felé szúrt, ezeket azonban a tanár a karjaival hárítani tudott. A tanárnő súlyos, közvetetten életveszélyes sérülést szenvedett el.
A Győri Törvényszék a fiút közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt 5 év szabadságvesztésre, amit fiatalkorúak börtönében kell végrehajtani, és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész súlyosítás, a fiú és a védője enyhébb minősítésű bűncselekmény – életveszélyt okozó testi sértés bűntette – megállapítása, és a büntetés enyhítése érdekében fellebbeztek – írja az Ügyészség, mely szerint az eljárás másodfokon a Győri Ítélőtábla előtt folytatódik.
Nyitókép: Krizsán Csaba/MTI
Összesen 74 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Elrettentő erejű ítélet kell, de nem tudom, hogy a jog nyelvén ez hány évet jelent.
Bejelentkezés