Felmentette a bíróság Matteo Salvinit
„A haza védelme nem bűncselekmény, hanem jog” – jelentette ki az olasz politikus.
Az olasz belügyi tárca adatai szerint az idén eddig több mint 97 ezer migráns érkezett Olaszországba a Földközi-tengeren keresztül.
A német SOS Humanity szervezet Humanity-1 nevű mentőhajója Bariban köthetett ki, az Orvosok Határok Nélkül szervezet Geo Barents nevű hajója pedig Salernóban. A főként afrikai menedékkérőket Líbia partjai előtt vették fel a fedélzetükre gumicsónakokról és más lélekvesztőkről – tájékoztatott az Euronews.
A hajók legénysége szerint több migránson bántalmazás jelei láthatók, illetve néhányan azt állították, hogy szexuális erőszaknak estek áldozatul. Az SOS Humanity szerint az érkezők származási országai Szíria, Egyiptom, Kamerun, illetve Elefántcsontpart.
Az olasz belügyminisztérium szerint azért kellett távoli kikötőkbe irányítani a hajókat,
A lap azt is megtudta, hogy az olasz kormány újra a civilszervezeteket hibáztatta, amiért felbátorítják a kétségbe esett embereket a veszélyes tengeri átkelésre. Az olasz belügyi tárca adatai szerint az idén eddig több mint 97 ezer migráns érkezett Olaszországba a Földközi-tengeren keresztül.
A nyitókép illusztráció: Fotó: Alessandro SERRANO / AFP