A baloldal egyszer már tönkretette az országot, és ebben nagy szerepe volt Dobrev Klárának

Brüsszel régi és új emberei ugyanazt az utasítást hajtják végre.

Szó sincs arról, hogy az európai értékek védelmében lépnének fel, jelentette ki a Fidesz politikusa.
„Családon belüli erőszakot követ el” az Európai Unió akkor, amikor továbbra is visszatartja a hazánknak járó forrásokat Deutsch Tamás szerint. A Fidesz európai parlamenti delegációjának vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában arról beszélt, Brüsszelnek nem a Budapest által tett 17 vállalás teljesítésével, vagy a jogállamisággal van gondja, hanem azzal, hogy a bevándorlással, a szankciókkal és a gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatban hazánk nem hajlandó elfogadni a brüsszeli bürokrácia erőszakos törekvéseit.
A politikus a műsorban kifejtette,
a lengyelekkel, a magyarokkal, a románokkal, a bolgárokkal és a horvátokkal szemben, mert probléma van a jogállamisággal. Ehelyett arról van szó, hogy mindaddig, amíg ezek az országok nem engednek, amíg a brüsszeli bürokrácia nem tudja rájuk erőltetni az akaratát, addig ezeket az országokat – elsősorban Lengyelországot és Magyarországot – Brüsszel büntetni fogja – idézi a Magyar Nemzet.
Deutsch Tamás szerint arról van szó, hogy egy politikai közösség követ el családon belüli erőszakot, ami az egyik legdurvább bűncselekmény. Hangsúlyozta, a brüsszeli bürokraták mindenképp rá akarják kényszeríteni akaratukat a magyar emberekre olyan kérdésekben is, amelyben a magyar társadalomban párthovatartozástól függetlenül konszenzus alakult ki.
Példaként említette az illegális migrációt. Mint mondta, ebben a kérdésben a magyarok 85-90 százaléka egyetért, nemet mond az illegális migrációra, valamint fenntartaná a gyermekvédelmi törvényt és elutasítja a szankciós politikát.
Deutsch Tamás szerint megdöbbentő, hogy az Európai Parlament egyik szocialista alelnökének lakásán hatszázezer eurónyi kenőpénzt találtak a belga rendőrök.
Az a kép rajzolódik ki, hogy az európai baloldal rendszerszintűen, az Európai Unión kívülről hihetetlenül nagy összegeket kap, hol dollárban, hol euróban. Láthatóan Európán kívüli érdekcsoportok finanszírozzák őket”
– fogalmazott.
Guy Verhofstadt megjegyzéseit kommentálva a Fidesz politikusa arról beszélt,
Túl a vérlázító tartalmon, ismét jelét adta, hogy tőről metszett magyargyűlölő”.
Mindezt arra reagálva jelentette ki, hogy a belga liberális politikus korábban azt követelte, valahányszor hazánk ellenkezik az Unióval, el kell venni a nekünk járó forrásokat.
Nyitókép: Mandiner/Ficsor Márton