Orbán – a Karmelitából a MOL-toronyba

2022. december 10. 9:07

Németh Péter
Hírklikk
Hernádi Zsolt nem boldog.

»Letekint rád« – így köszönnek el egymástól – többek között – a Szolgálólány meséje című könyvben, illetve filmben, és letekintett ránk a magyar miniszterelnök is. A vallási áthallás indokolt, hiszen ezúttal Magyarország legmagasabb épületének tetejéről szemlélte meg a fővárost, az alattvalóit, hívőit.

Eddig a Karmelita kolostor magának építtetett erkélyéről tekintett le ránk, most magasabbra tört, mondhatni a legmagasabbra. A MOL-torony, a MOL campus – ahogy ők hívják, ki tudja miért – magasából, miután rövid időn belül kétszer is sikerült megaláznia az ország, sőt Közép-Európa egyik leghatalmasabb vállalatának vezetőjét. És tette ezt úgy, hogy eközben ez a vezető hálásnak mutatta magát, noha azok, akik értenek a metakommunikációs jelekből, láthatták: Hernádi Zsolt nem boldog.

Miért is lenne az, amikor a torony átadásának előestéjén a kormány a padlót törölte fel vele; látszólag nyertes csatát vívott meg, miközben nagy árat fizettettek érte vele. Az volt az az este, amikor odaállították őt a kormány kancelláriaminisztere mellé, hogy együttesen kihirdessék: vége a hatósági árnak – nálunk ezt ársapkának nevezik –, innen kezdve, azaz a bejelentéshez képest negyed-, félóra múlva, piaci árat kell fizetnie mindenkinek a benzinért és a gázolajért. Hernádi az intézkedést, már tudniillik a sapka bevezetését mindig is értelmetlennek tartotta, ezt egy konferencián külön is elmondta, alig két héttel a kormányinfón való fellépése előtt. De már korábban is leszögezte: az állami beavatkozás a piaci folyamatokba károkat fog okozni, meg kell szüntetni.

De hát akkor mi ebben a rossz Hernádi Zsoltnak. Mi abban a rossz, hogy ez végül bekövetkezett, a kormány visszalépett és szabad utat adott a piacnak. Hiszen Hernádi győzött…

Igen, látszólag igen. Csak hát… A nagyon figyelmesek, a későn fekvők, és a politika híreit éjszaka is követők azonban láthatták, hallhatták, mi is történt azon a kormányzati tájékoztatón, közel éjfélhez. A Gulyás Gergely melletti pulpitust elfoglaló MOL-vezér, afféle karinthys figuraként, a rossz tanuló felel mintájára igyekezett megfelelni az elvárásoknak; sűrűn ismételgette, hogy a szankciók okozta károk lökték az egekbe az üzemanyag árát; talán többször is mondta, mint az megkívánták tőle, nehogy baj legyen belőle. Azóta Orbán szorgalmasan használja is a jelenlegi ár eposzi jelzőjeként a szankciós benzinár kifejezést, hála Hernádinak.”

Bődületes kockázatot vállal Európa - Hernádi Zsolt a Mandinernek

Nyitókép: Facebook

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 50 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem érdekelnek szegény Németh kisgyermek panaszai.
Nem is panaszok, hanem irigység lesz az.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés