Závecz: A Momentum vezetőjét Gyurcsány Ferencnél is jobban elutasítják az ellenzéki szavazók

2022. december 1. 13:51
Gelencsér Ferencet mindemellett kevesen is ismerik.

Dobrev Klára és Ungár Péter a két legnépszerűbb ellenzéki politikus – derült ki a Závecz Research friss, Telexhez eljutott közvélemény-kutatásából, amit az LMP megbízásából készítettek el. A felmérés november 14-e és 22-e között, ezer ember megkérdezésével készült – tették hozzá.

A válaszadóknak egytől ötig terjedő skálán kellett értékelniük az ellenzéki pártok vezetőit, összesen 13 politikust. Egyes osztályzatot adtak, ha nagyon ellenszenvesnek tartanak valakit, és ötöst, ha nagyon rokonszenvesnek. A képzeletbeli dobogó legfelső fokára Dobrev Klára került, akitől alig maradt le Ungár Péter, Donáth Anna és Kunhalmi Ágnes – ismertették a felmérés eredményét.

A sor legvégén Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke és Gyurcsány Ferenc áll. De míg a DK elnökét szinte mindenki ismeri az országban, Gelencsér neve még nincs benne a köztudatban. 

Gelencsérnél csak a párbeszédes Szabó Rebekát ismerik kevesebben

Hozzátették, Gelencsérnél csak a Párbeszéd júliusban megválasztott társelnökének, Szabó Rebekának alacsonyabb az ismertségi mutatója.

A felmérés az is kiderült, hogy Gyurcsány, Márki-Zay és Dobrev a legismertebb ellenzéki politikus, mögöttük az MSZP-s Kunhalmi Ágnes és a Mi Hazánk elnöke, Toroczkai László található – írta a Telex.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

 

Összesen 51 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés