Tucker Carlson: A befolyásos amerikaiak körében van egyfajta tolerancia a pedofília iránt (VIDEÓ)

2022. november 29. 21:12
A showman szerint ez még nem fertőzte meg a középosztálybeli családokat.

Az amerikai véleményvezér nemrég arról beszélt műsorában, a Tucker Carlson Tonightban, hogy „az úgynevezett összeesküvés-elméletek egyik alaptétele, hogy a politika és a pénzügyek legmagasabb szintjein pedofilok árnyékos összeesküvése működik, akik hatalmukat arra használják, hogy elrejtsék a gyermekek ellen elkövetett bűncselekményeiket” – idézte Carlsont a FoxNews. Majd azzal folytatta, hogy ez

túl sötét és furcsa ahhoz, hogy igaz legyen, és természetesen nem támogatjuk ezt az elképzelést.

Másrészről viszont érthető, hogy az emberek miért hisznek ebben” – tette hozzá.

A társadalom legbefolyásosabb emberei érintettek?

Példaként Jeffrey Epsteint hozta, aki még azután is üzleti mogulokkal és államfőkkel vacsorázott, hogy letartóztatták, amiért kiskorúakkal létesített szexuális kapcsolatot. „Hogy csinálta ezt? Miért nem szólt senki semmit?” – tette fel a kérdést a műsorvezető. Majd ismertette, hogy „a bizonyítékok alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy az amerikai társadalom legbefolyásosabb emberei között van egyfajta tolerancia a pedofília iránt, amelyet nem találnánk meg egy átlagos amerikai középosztálybeli családban”.

A megmondóember ezután kitért a Balenciaga luxusmárkára. Mint a videóból kiderült, a Balenciaga egy olyan cég, amely tornacipőket és pamut pulóvereket ad el több mint ezer dollárért. A héten ez a márka új reklámkampányt indított az Instagramon. A képeken egy kislányt láthattunk, aki hason fekszik egy kanapén, az előtte lévő dohányzóasztalon pedig üres borospoharak és egy kutyanyakörv is látható. Míg egy másik fotón ugyanez a gyermek egy plüssmackót tart a kezében, amely szexrabszolgákat idéző ruhába van öltöztetve. A kampány Amerika szerte nagy felháborodást keltett.

Tucker Carlson a videóhoz annyi kísérőszöveget fűzött Instagram-oldalán, hogy

egy nap majd visszatekintünk erre a pillanatra, és azon tűnődünk, hogy miért tűrtük el egy másodpercig is”.

A fent említette videórészletet alább tekinthetik meg:

Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner

 

Összesen 35 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés