Tiltakozást tartottak a pedagógus érdekképviseletek

2022. november 26. 19:14
A belvárosban tartották a tüntetést.

Az esemény résztvevői közül kora délután többen a Magyar Tudományos Akadémia épülete előtt gyülekeztek. Egy másik csoport közben a Belügyminisztériumhoz vonult, hogy petícióként benyújtsa azt a 9 pontos követelést, amelyet a Civil Közoktatási Platform fogalmazott meg októberben.

Ezt követően átvonultak a Kossuth térre, ahol diákok és tanárok szólaltak föl, majd az Egységes Diákfront képviselői léptek a színpadra. A tömegben a Pedagógusok Szakszervezete mellett több más munkavállalói érdekképviselet, valamint az Amnesty International zászlói is föltűntek.

A transzparensekre többnyire a szeptember óta tartó tiltakozások jelmondatait írták a résztvevők. Az esemény végén Bojár Gábor, a Graphisoft elnöke videóüzenetben köszöntötte a közönséget, a noÁR mozgalom alapítója pedig arról beszélt, hogy az oktatás nem a jobb- vagy a baloldal ügye, hanem közös nemzeti ügy. Molnár Áron többek között azt javasolta, hogy a politikusok mondjanak le az idei béremelésükről a pedagógusok javára.

A tüntetés zárásaként a Pedagógusok Szakszervezete, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Tanítanék Mozgalom, az Adom Diákmozgalom, valamint a Szülői Hang képviselői kérdéseket olvastak föl. A résztvevők közfelkiáltással nyilvánították ki az egyetértésüket azzal, hogy a kormány kezdjen nyilvános párbeszédet a közoktatásról, a közoktatásban dolgozóknak járjon megbecsülés, újra legyen sztrájkjog az oktatásban, legyen Közoktatási Minisztérium, csökkenjen a pedagógusok és a diákok terhelése, korszerű oktatásban részesülhessen mindenki az óvodától az egyetemig, versenyképes bért kapjanak az oktatásban dolgozók, korszerűsítsék az oktatási környezetet.

(MTI) 

Nyitókép: Kisbenedek Attila/AFP

Összesen 83 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés