„Cukor az élet, csak meg kell tanulni szopni” – írta az Ezalényeg, majd az amerikaiak hozzávágtak 1 milliárd forintot

2022. november 24. 8:57
Megkerestük a Korányi Dávid által vezetett, Francis Fukuyama, Kati Marton, Anne Applebaum nevével fémjelzett amerikai szervezetet, megérte-e támogatni az álhírterjesztő, nőgyalázó portált.

Szerdán kiderült, hogy az eddig ismert összeghez képest jóval több, 3 milliárd forintnyi amerikai támogatás érkezett a baloldal választási kampányába az Action for Democracy nevű szervezeten keresztül.

A Nemzeti Információs Központ állítása szerint egyértelmű kapcsolatok mutathatók ki az Action for Democracy és az Egyesült Államok kormányzata között.

Filantróp felforgatás III: idegen érdekek mentén, külföldről érkező pénzzel befolyásolták a választási kampányt

Úszott a dollárban Bajnai köre, nagyba mentek az amerikai pénzek

Az elsődleges vizsgálatok megerősítették, hogy az Action for Democracy (AD) elnevezésű szervezet összesen 1.848.603.106 forint támogatást utalt a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) számlájára, nyolc alkalommal. Ebből az összegből az MMM március-július között mintegy 1,4 milliárd forintot fizetett ki a DatAdat csoportnak. (A DatAdat GmbH 1,411 millió forintot, a DatAdat Professional Kft. 11,7 millió forintot, a Datapraxis OÜ 1,4 millió forintot kapott.)

De érkezett pénz az Action for Democracy nevű tengerentúli szervezettől közvetlenül a DatAdat-hoz is. A jelentés szerint az amerikaiak 147 millió forintot pumpáltak a közvetetetten Bajnai tulajdonában álló cégbe. A DatAdatnak egyébként Bajnai egyik cégén túl Szigetvári Viktor (Bajnai volt kabinetfőnöke) és Dessewffy Tibor (szociológus, „Gyurcsány-Bajnai korszak emblematikus agytrösztje”) is a tulajdonosa, az ügyvezetője pedig Bajnai korábbi titokminisztere, Ficsor Ádám.

A balos propagandaoldalhoz is jutott 1 milliárd forintnyi amerikai támogatás

Fontos részlet, hogy az Oraculum 2020 Kft. is kapott 1 milliárd forintot az amerikai szervezettől. Az Oraculum 2020 Kft. az EzaLényeg.hu balos országos propagandaportál kiadója. A cégről azt érdemes még tudni, hogy a tulajdonosa ifj. Páva Zoltán, aki korábban a Gyurcsány és Bajnai kormányok tanácsadója volt. 

Az Ezalényeg hazugságok terjesztése miatt például

Gulyás Gergellyel szemben már pert is veszített. 

A Miniszterelnökséget vezető miniszter azért perelte be a lapot, mert azt terjesztették róla és az édesapját akkoriban elvesztő Koncz Zsófia országgyűlési képviselőről, hogy viszonyuk van egymással. Mivel a portál állításai alaptalanok voltak, a pert Gulyás megnyerte. A miniszternek egymillió forint sérelemdíjat ítélt meg a bíróság, a pénz sorsáról pedig a szintén alaptalanul meghurcolt Koncz Zsófia döntött. A fideszes országgyűlési képviselő, államtitkár szerint a pénz a legjobb helyen ez a választókerületének egyik mentőállomásánál lesz, így kérésére Gulyás Gergely miniszter a tiszalúci mentősöknek adományozta ezt az összeget, amelyet a LUCAS mellkaskompressziós eszköz beszerzésére fordítottak.

Nőgyalázásban is jeleskedtek Francis Fukuyama kedvencei

„Cukor az élet, csak meg kell tanulni szopni” – ezzel a felvezetéssel osztotta meg a közösségi médiában az Ezalényeg a Rácz Zsófia akkori helyettes államtitkárt lejárató cikkét még 2020 március 4-én. 

Az Action for Democracy nevű szervezetet egyébként Korányi Dávid vezeti, aki korábban Bajnai Gordon egykori miniszterelnök tanácsadója és államtitkára volt, de dolgozott Karácsony Gergely városdiplomáciai tanácsadójaként is. Korányiról és eddigi teljesítményéről itt olvashat bővebben.

Kommunikálni a semmit: így tolja a bullshitet a Karácsony-tanácsadó

Érdemes viszont megnézni, hogy Korányin túl kik köthetők Action for Democracy nevű szervezethez. A szervezet tanácsadó testületének elnöke Kati Marton író, és tagja többek között Francis Fukuyama, a Stanford Egyetem politikatudósa, Timothy Garton Ash, az Oxfordi Egyetem történészprofesszora, Timothy Snyder, a Yale Egyetem történészprofesszora, Anne Applebaum újságíró, Zeid Ra’ad Al Husszein, az ENSZ korábbi emberi jogi főbiztosa, Rafał Trzaskowski Varsó polgármestere és Wesley Clark, a NATO volt európai főparancsnoka. A honlapjukon pedig azt írják magukról, hogy „a gyűlölet, a félelem és a kirekesztés elleni küzdelem érdekében támogatással segítjük a civil társadalmat és a független médiát”.

A Mandiner levélben fordul szervezethez, valamint a tanácsadó testület tagjaihoz, megkérdezzük, ők tanácsolták-e az Ezalényeg.hu-t kiadó cég támogatását, tudtak-e arról, hogy milyen cikkek jelennek meg az oldalon, összeegyeztethető-e a támogatás a gyűlölet elleni missziójukkal, független médiának tartják-e a portált, valamint konkrétan hogyan kommentálják, miként értelmezik azt a bejegyzést egy fiatal női politikus kapcsán, hogy „cukor az élet, csak meg kell tanulni szopni” . Amint válaszolnak, jelentkezünk.

Nyitóképen: Korányi Dávid és Karácsony Gergely. Forrás: Facebook

Összesen 100 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ja, persze, ez pont olyan, mint amikor a CEU hirtelen megtalálta az amerikai campusát, a Bard College egyik melléképületében :)

És akkor hol van a CEU amerikai campusa?

Nyugtass meg, hogy a Direkt36, Telex, 444, HVG újságíróin pedig ezzel egy időben követeled, hogy a Városháza és a támogatások ügyében keressék fel Bajnait, az EU-s pénzekkel kapcsolatban pedig Csehet.

"nem? miért nenm?"

Vicces, hogy a Politikai Hobbistát említed, mivel indulása látványosan nem akarja észrevenni a baloldali média a létezését, ami leginkább annak köszönhető, hogy korrekt jobboldali elemzést adnak azokról a globális jelenségekről, amelyeket eddig csak balról értelmeztek (BLM, főbírók kiválasztása és így tovább). Ki tudja, talán nem szeretik a versenyt, és nem szeretnék felhívni az olvasóik figyelmét arra, hogy máshogyan is lehet értelmezni ezeket a jelenségeket...

Elkezdtem írni a választ, de itt sokkal jobban összefoglalják:
https://www.magyarhirlap.hu/ve..

Az, hogy hogy jöhetett létre Magyarországon ez a konstrukció (Lex CEU), arról itt olvashatsz:
https://mandiner.hu/cikk/20181..

És utóbbiban van link erre is:
http://cdn.nwmgroups.hu/s/img/..

Ha ez így van, akkor miért "Lex CEU"-ként hivatkozott már az eredeti törvényre is Soros? Csak nem azért, mert valóban rájuk szabták már a korábbi törvényt is? Ha ez így van, akkor ezzel nem hozták hátrányba a többit?

Matematikai és egyéb reálképzést akkor vezettek be, amikor elkezdték rebesgetni azt, hogy náluk kimondottan janicsárképzés folyik, és hogy mi szükségünk is van erre, de az már tízes évek közepén-végén volt. A társadalomtudományokat meg lehet magasan jegyezni, de hogy az ország számára egy természettudomány egyetem sokkal hasznosabb lenne, abban egészen biztos vagyok (mint például a Fudan, hogy át is váltsunk egy másik témára:)

Elolvasom. Tudsz rá adni jogtáras linket?
Nem lehet, hogy pont azért, mert az eredeti Lex CEU pont a campus alól adott kivételt?
A baloldal évtizedek óta a felsőoktatás fontosságát hangsúlyozza, és nem ok nélkül, hiszen egy ország jólétét az élvonalbeli cégei határozzák meg.
Tegyük fel, hogy a Fudan AI-ból, biotechnológiából, kvantumszámításokból, anyagfizikából, azaz azokon a területeken, ahol a leggyorsabb fejlődés várható, magasabb szintű tudást tud adni, mint bármelyik EU-ban jelenleg létező egyetem. (amire van rá esély, lévén magasabbra van rangsorolva) Akkor nem az lenne az érdekünk, hogy ha egy kicsi esély is van rá, idecsábítsunk egy ilyen egyetemet?
Ezt a "Kínának EU-s hídfőállást" amúgy sem tudom értelmezni. Mit nem tudtak eddig megvenni a kínaiak Európában, amihez egy egyetemet kellene alapítani?

Akárhogy nézem, ez is direkt a CEU-ra írt törvény. Mennyire erősíti meg az emberekben a jogkövető magatartást, ha egy törvény nem mindenkire vonatkozik, hanem kimondottan egy szereplőre alkotják?
Szóval a Fudan obskurus afrikai egyetem?
Akkor ez megmagyarázza a párizsi nem-is-tudom-milyen-nevű egyetem hatalmas ugrását :) Viszont ez azt is jelenti, hogy ha az afrikaiak és a kínaiak is csinálják, akkor mindenki csinálja, akinek ettől függ a megélhetése, szóval akkor talán mégiscsak jelent valamit ez a rangsor.
Egészen addig, amíg nincs relevánsabb, de most még nincs ugye.
A balos sajtóban mindig arról beszéltek, hogy a kínai egyetem kémképző, kommunistaképző meg még nem is tudom mi lenne, legalább ez most itt nem merült fel.
Szóval akkor nem tudod elképzelni, hogy a tudomány azon határterületein, amelyeken mentén várhatóan a jövőbeli találmányok és felfedezések meg fognak születni, naprakészebb és versenyképesebb tudást adhat a Fudan, mint mondjuk a BME?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés