Egyelőre élvezi a szabadságot az eltiltott magyar fociedző
A fogadásicsalás-sorozat egyik elítéltje, Borgulya István még nem tudja, mihez kezd. Itthon nem edzősködhet, de azért hamarosan szeretne munkát találni.
A nemzetközi szövetség kijelölte, a torna egyes szakaszaiban milyen karszalagokat adnak majd a csapatkapitányok számára, de többen inkább az „One Love” feliratút viselik majd – írja a Telex.
A vasárnap kezdődő katari futball-vb rendezői már korábban jelezték, nem tűrik meg a szurkolóknál a lelátón az LMBTQI-közösség mellett kiállást kifejező szivárványos jelképeket, a FIFA – amely egyetért velük – azt próbálja elérni, hogy a csapatkapitányok ne szivárványos karszalagban játsszanak – írja a Telex.
A FIFA kijelölte, hogy a torna egyes szakaszaiban milyen figyelemfelhívó karszalagokat adnak majd a csapatkapitányok számára:
a csoportkör első fordulójában a #FootballUnitesTheWorld, a 2. fordulóban a #SaveThePlanet, a 3. fordulóban a #ProtectChildren és #ShareTheMeal, a nyolcaddöntőben a #EducationForAll és #FootballForSchools, a negyeddöntőben
a bronzmeccsen és a döntőben pedig újra a #FootballUnitesTheWorld felirat lesz elérhető a kapitányoknak, az utolsó két játéknapon kiegészülve a Football Is Joy, Passion, Hope, Love and Peace feliratokkal.
Ezt követően azonban több válogatott újra megerősítette, a nemzetközi szövetség által felajánlott lehetőségek helyett inkább a szivárványos „One Love” feliratú karszalagot viselik majd.
Nyitókép: Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, a FIFA elnöke sajtóértekezletet tart a katari fővárosban, Dohában a katari labdarúgó-világbajnokság kezdete előtti napont, 2022. november 19-én.MTI/EPA/Mohamed Meszara