Ferenc pápa azt mondta, a Szentszék „azt teszi, amit kell” a foglyok szabadon bocsátása érdekében is. „Van bennem remény, ne adjuk fel, a béke lehetséges (..) a békét kell akarnunk, nem csak pillanatnyi tűzszünetet, amely az újrafegyverkezéshez kell” – jelentette ki. Receptként javasolta a szívek fegyvertelenítését, az erőszak hatástalanítását: „mindannyiunknak pacifistának kell lennünk” – mondta.
A La Stampának az olasz belpolitikát és a pápa személyes életét érintő kérdéseire Ferenc pápa hangoztatta, hogy a jelenlegi jobboldali római kormányt vezető Giorgia Meloni legitim módon nyerte meg a választást.
Elmondta, nem szereti az „izmusokat”, mivel társadalmi és politikai feszültséget idéznek elő.
, mivel társadalmi és politikai feszültséget idéznek elő.Azzal kapcsolatban, hogy vasárnap a piemonti Asti városába látogat onnan származó családja tagjaihoz, unokatestvére kilencvenedik születésnapjára, Ferenc pápa úgy reagált, nem szabad sose elfelejteni és megtagadni saját kulturális és családi gyökereinket. Saját korát szemlélve, közelgő 86. születésnapját, a német költő Friedrich Hölderlint idézve azt mondta, öregkorát békében és vallásosan tölti.
(MTI)