A kettős felhasználású termékek zömére nem terjednek ki a nyugati exporttilalmak, amelyikre mégis, azt Moszkva és Irán megveteti magának másokkal. Így lesz a fogászati eszközökből vagy a tejpumpából drónalkatrész. Sufnituning és technológiai kannibalizmus felsőfokon.
Nem kis meglepetést okozott, amikor az ukránok által lelőtt vagy zsákmányolt harci drónokat – amelyeket Irán szállít Oroszországnak – alaposabban szemügyre véve kiderült, hogy tömve vannak olyan elektronikai alkatrészekkel, amelyek egyrészt embargósak mindkét ország számára, másrészt akadt köztük, amely eredetileg nem is fegyverbe lett tervezve.
A Mohajer-6 drónokban találtak Kínában gyártott kamerát, tajvani és japán mikrochipet, amerikai, EU-s, sőt – egyes jelentések szerint – még ukrán elektronikai alkatrészt is. Az egyik eszközben tizenöt különböző országból származó rendszerelemet azonosítottak, köztük egy kaliforniai vállalat logóját viselő chipet és a Texas Instruments amerikai technológiai cég által gyártott alkatrészeket.
és feketén árulna Iránnak vagy Oroszországnak alkatrészeket. Nagy valószínűséggel igazat is mondanak. Úgy, ahogyan az orosz harckocsik esetében is, amelyben szintén bőven találni nyugati technikát. De akkor mégis mi történik, hogyan lehetséges, hogy két agyonszankciózott ország képes ekkora mennyiségben nyugati technológián alapuló fegyvert gyártani?
A megoldást a kettős felhasználású termékek jelentik. A kifejezés azokat az árukat – beleértve szoftvereket és technológiát is – takarja, amelyek egyformán felhasználhatók polgári és katonai célokra, vagyis – a hivatalos megfogalmazás szerint – „a polgári célú felhasználás mellett alkalmasak hagyományos és tömegpusztító fegyverek, valamint az azok célba juttatására alkalmas eszközök gyártására, kifejlesztésére”.
A kettős felhasználású termékek ha nyögvenyelősen is, de segítenek fenntartani a szankcionált országok hadiiparának speciális szegmensét, azaz biztosítják a nyugati technológián alapuló fegyverzet folyamatos utánpótlását. Ezen áruk többségére szigorú szabályozások vonatkoznak,
Elvileg, mert a gyakorlat teljesen mást mutat.
Eleve nehéz embargót bevezetni olyan termékekre, amelyeket egyébként valóban mindennapi használatra terveztek. Irán és Oroszország, amelyek világhatalomnak számítanak az egy négyzetméterre eső szankciók számában, trükkös beszerzési hálózatot építettek ki, hogy fedőcégek segítségével mégis hozzájussanak a tiltott gyümölcshöz.
Pedig az addig sem enyhe szabályok még szigorúbbá váltak 2001. szeptember 11. után, amikor a fél világ attól rettegett, hogyan és mikor következik be egy újabb sokkoló terrortámadás. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 2004-ben, az 1540. határozatban kodifikálta az államok azon kötelezettségeit, amellyel az ilyen fegyverek terjedését megakadályozhatják. A határozat gyakorlatilag egy kiterjesztett exportellenőrzést is tartalmaz, amelyet elfogadva a nyugati államok kiemelt figyelmet fordítanak a kettős felhasználású termékekre. Az Európai Unió 2009-ben saját belső rendszert is alkotott ugyanezen okból, majd 2021-ben (a biztonsági helyzet változására reagálva) tovább szigorította az exportellenőrzési követelményeket.
Az erős szándék ellenére valami mégis félresiklott. Az orosz és iráni rakéta- vagy dróntechnológia nem tudja nélkülözni a nyugati alkatrészeket, amelyek elméletileg nem is érkezhetnének Moszkvába vagy Teheránba, gyakorlatilag mégis ott vannak. Hogyan? Úgy, hogy amikor az exportellenőrök a célállomást vizsgálják, és rendben találják, azt hiszik, hogy valóban az a végállomás. Pedig
amelyeknek továbbadják az árut, mégpedig a lehető legnagyobb mennyiségben.
A Bloomberg összesítése szerint Örményország például több mosógépet vásárolt az Európai Unióból az év első nyolc hónapjában, mint az azt megelőző két évben összesen. Kazahsztán 21,4 millió dollárt költött ugyanebben az időszakban hűtőszekrényekre, de 633 százalékkal nőtt az elektromos mellszívók importja is, amelyeket aztán Oroszország vásárolt meg. Az elmúlt két évben Kazahsztán gyakorlatilag egy darab mosógépet sem adott el Oroszországnak, az idén azonban már 7,5 millió dollár értékben exportált, a hűtőgépek esetében pedig megtízszerezte a tavalyi mutatókat. A helyzet teljesen egyértelmű: Moszkva a leghétköznapibb háztartási gépeket szerzi be óriási mennyiségben, hogy aztán az ipari kannibalizmus klasszikus hagyományait követve kibelezze azokat, és az elektronikai elemeket fegyvergyártásra használja.
A probléma természetesen nem új keletű. A kettős felhasználású termékek exportjának talaja rendkívül ingoványos, így szándékosan vagy akaratlanul, de a nyugati országok és vállalatok rendszeresen figyelmen kívül hagyják a rájuk vonatkozó szigorított ellenőrzési szabályokat. Nagy-Britannia védelmi minisztériuma például májusban azonnali vizsgálatot rendelt el, amikor kiderült, hogy rengeteg orosz fegyver (például a Borisoglebsk-2 kommunikációs zavarórendszer)
Semmi meglepő nincs a hírben: az Egyesült Királyság a Krím annektálásakor, 2014-ben fegyverembargót hirdetett Oroszországgal szemben, de odáig csak idén márciusban jutott el, hogy bizonyos kettős felhasználású termékek közvetlen exportját is megtiltsa. És akkor még mindig ott van az a fránya „közvetlen” szócska.
De említhetjük Hollandiát is, amely a tavalyi évben 5 milliárd euró értékben exportált Oroszországba, a kereskedelemben részt vevő vállalatok kétharmadának pedig vagy direkt, vagy más termékbe szerelten a félvezetők a legfontosabb árucikkei. Németország sem kispályázott: a Krím annektálásától 2020-ig 134 millió dollár értékben exportált haditechnikai eszközökben is használható alkatrészeket, a kettős felhasználású termékek korlátozására tett szigorítások ellenére. De az USA is küzd a problémával: a közelmúltban egy egész hálózatra derült fény, amely kettős rendeltetésű technológiát adott el Oroszországnak – többnyire közvetítő államokon keresztül.
Az exportellenőrzések elméletileg jó alapot szolgáltatnának arra, hogy a szankcionált országok ne tudjanak donorként használni hétköznapi termékeket haditechnikai célokra. Csakhogy a vállalatok egyrészt nem a végső felhasználói országba szállítanak, másrészt a termékeik egy része még csak nem is embargós. Mert ha a derék kazahok éppen úgy érzik, hogy a születési statisztikákra rácáfolva több százezer elektromos tejpumpára van szükségük, akkor erre mi legyen a válasz? Nem adunk, mert valójában gyilkolni akartok velük? Az sem mellékes, hogy
Moszkva legnagyobb gondja a gyártókapacitások megőrzése, ezt pedig saját forrásból nagyon nehezen tudja megoldani. Kína megoldást kínálhatna, de Peking – alapvetően az USA export- és importszigorítás, no meg az amerikai szabadalmak alapján gyártott termékei biztonsága miatt – nagyon óvatosan kezeli a baráti együttműködés ezen szegmensét. Jelen pillanatban a bevált receptet tényleg a hűtőszekrények, fogászati fúrók és tejszívó készülékek kicsontozása jelenti az embargók kikerülésére.
Az iráni drónok jól példázzák, hogy mennyire nem működik a gyakorlatban a szigorított exportellenőrzés, hogy mennyire erős a vállalati lobbi egyes termékek esetében, valamint hogy mennyi probléma támad akkor, amikor egy konfliktusban alapjaiban kell újraértelmezni a hagyományos kereskedelem egyes elemeit.
Nyitókép: Fotó: Ministry of Defence and Armed Forces Logistics Iran
„A magyar választóknak fel kell ismerniük, hogy ez a gyűlölet nem a megoldás, hanem maga a katasztrófa” – hangsúlyozta összeállításában a Transzparens Újságírásért Alapítvány.
Zürichi kerekasztal-beszélgetés az európai demokráciáról, értelmes politikai vitákról és persze Magyarországról.
Karácsony Gergely támogatja a Tisza Párt adópolitikáját, azt azonban nem tudja ő sem, hogy mit titkol Tarr Zoltán, pedig rendszeresen egyeztetnek.
Lebukott a Tisza Párt. Kiderült, hogy hazudnak. A Tisza-adó botrány lehet a végzetük? Exkluzív interjú Deutsch Tamással Strasbourgból.
Levette a kezét a Mandinerről Mérő Vera, hiszen nem is hallott róla, hogy kollégánkat taszigálta Magyar Péter embere.
A Mandiner adománygyűjtést szervezett a 76 éves Rosinec Máriának, aki egyedül neveli két unokáját, miután fia meghalt az értelmetlen háborúban.
A balbekk pozícióban ezúttal Andy Robertsonnak szavaz bizalmat Arne Slot.
Kocsis Máté szerint aki adót akar csökkenteni, az nem úgy beszél, mint Tarr Zoltán.
