„Nem ért sokat a magyarsága a Liu tesóknak”, „prolihergelés” „furcsa csönd” – így reagált a közélet a Liu fivérek országváltására

2022. november 12. 16:48
Még Sebestyén Balázs is megszólalt az ügyben. Bartus László pedig most is „az orbáni fasiszta állam” rémképénél lyukadt ki. Összefoglalónk.

Bár voltak bizonyos előzményei, lényegében mégis derült égből villámcsapásként érkezett kedden a hír, hogy az eddig magyar színekben versenyző Liu fivérek, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang országváltást kezdeményeznek, egyben a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) hozzájárulását kérik a folyamat megindításához. 

Az olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó testvérpár nem nevezte meg, hogy mely ország színeiben sportolna tovább, de

szinte mindenki biztosra vette, hogy Kínába távoznak,

követve edzőjüket, Csang Csing Linát. Édesanyjuk pár napja egy pekingi lapnak nyilatkozva meg is erősítette, hogy fiai kínai állampolgárok lesznek.

Gyulai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke úgy nyilatkozott, hogy nem érte váratlanul bejelentés, és bár mindent megtettek, hogy Magyarországon tartsák a két sportolót, nem jártak sikerrel.

Ezért kellhet százmilliókat fizetnie a Liu-fivéreknek országváltás esetén - exkluzív interjú Kósa Lajossal, a korcsolyaszövetség elnökével

Az MKOSZ elnöksége csütörtökön azt közölte, hogy elengedi az országváltást tervező testvérpárt, de csak azzal a feltétellel, hogy

visszafizetik azt a 283 millió forintot, amelyet a szövetség az elmúlt három évben rájuk költött.

Kósa Lajos, az MKOSZ elnöke – aki augusztusban még meg volt győződve róla, hogy a testvérpár magyar színekben versenyez majd tovább – a Mandinernek adott exkluzív interjúban elmondta, hogy a Liu fivérekre költött állami támogatásról nem mondhat le a szövetség. Amennyiben erről vita alakul ki, és ezt nem sikerül rendezni, akkor is megtörténhet a versenyzők kiadása, de azzal a feltétellel, hogy a következő három évben nem versenyezhetnek más nemet zászlaja alatt az ISU, azaz a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség versenyein.

A döntés hátterében ugyanakkor többen azt sejtik, hogy míg Magyarországon 50 millió forintot fizet az állam egy olimpiai címért, addig Kínában 800 millió a jutalma annak, aki aranyat hoz haza. 

A reakciók

Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint a testvérek magyar versenyzőként beírták magukat a hazai sporttörténelembe, amiért örökké hálásak leszünk nekik.

登录或注册即可查看

到 Facebook 查看帖子、照片和更多内容。

Bódi Ábel jobboldali aktivista ugyanakkor sommásan úgy reagált: „Nem ért sokat a magyarsága a Liu tesóknak

登录或注册即可查看

到 Facebook 查看帖子、照片和更多内容。

 

A demokratás Szalma György is a köszönetet emelte ki. „Nem hibáztatom őket, amiért most egy másfél milliárdos közösségnek akarnak játszani. Kínában irtó nagy lehetőségek előtt állnak” – írta. 

登录或注册即可查看

到 Facebook 查看帖子、照片和更多内容。

Az ügy anyagi oldala ugyanakkor már vitákat szült: 

A Tibi atya-brand egyik alapítója, Tóth Máté a média proletárhergelésének nevezte, hogy a testvérpár a pénzért, azaz az olimpiai győzelemért adható összegért váltana országot. Az influenszer szerint gusztustalan ez a más zsebében turkáló mentalitás, ami a szocializmus óta még mindig egy nemzetet nyomorít meg – írta.

Bartus László az Amerikai Népszavában azt írta, hogy azt az összeget, amit a magyar állam rájuk költött, a Liu testvérek ellentételezték, tehát nem tartoznak semmivel „az orbáni fasiszta államnak.”

Ódor János László a Kontrától egy Loyolai Szent Ignác idézettel reagált: „Ha a madárkák repülni akarnak, hadd repüljenek!

A Rádió 1 műsorvezetője, Sebestyén Balázs ugyanakkor azt tartotta furcsának, hogy a Liuék néma csöndben mennek el.

A téma az ATV Öt című műsorában is előkerült. Vona Gábor, a Jobbik volt elnöke szerint történt egy nagyobb hírértékű esemény, amelyre nincsenek

„törzsi válaszai” sem a kormányoldalnak, sem az ellenzéknek.

Vona szerint az ügy azért kavart nagyobb vihart, mert nekünk, magyaroknak többet ér az olimpiai arany, mint más országoknak. Szerinte ez egy teljesen emberi történet

Ceglédi Zoltán politikai elemző azt nem értette, hogy miért nem egy fideszes képviselő Kósa Lajos a szövetség elnöke, mire Hont András emlékeztette, hogy erre a baloldali kormányzás alatt is volt példa.

Nyitókép: Liu Shaolin Sándor váltja Liu Shaoangot a férfi rövidpályás gyorskorcsolyázók 5000 méteres váltóversenyének B döntőjében a pekingi téli olimpián (Fotó:MTI/Kovács Tamás) 

Összesen 78 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Viseld el, felemelt fővel!

Köszönjük a sok-sok szép percet, további sikereket!
Válni is tudni kell!

Hűtlen csábítók. Elcsábítva és elhagyatva.
Azért jó, hogy itt éltek és dicsőséget szereztek nekünk.
Tudod, van az a pénz.

Egybites geci vagy. Ott van pl. John Henry Krueger, akit USA színekben olimpiai ezüstérmes gyorskorcsolyázóként mi hoztunk el Amerikából 2018-ban az Orbán rezsimbe a Liu fivérek mellé, miután az amerikai szövetséggel pénzügyi nézeteltérései voltak. Ergo az amerikaiaknál enbben a sportban jobban fizetünk. Valószínűleg nem ez volt az egyetlen szempont, erősebb csapatot is keresett, de nyilván ez is felmerült. A magyar hoki, kosár, foci válogatottban nem egy honosított külföldi van, a kínai pingpongozók fele idegen országok zászlajai alatt versenyez. Amerikai hokisokat kosarasokat szintén nagy számmaltalálni más országok válogatottjaiban, Szaud-Arábia kézi válogatottjáról nem is beszélve. Szóval, de, ezzel jár, pöcsfej.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés