Kimondom a nevet
Orbán Viktor nem szerette Márki-Zay Péter nevét kimondani, amikor még ő volt az ellenzéki összefogás kormányfő-jelöltje.
A megbukott ellenzéki miniszterelnök-jelölt hétfőn kezdett „Civil Nemzeti Konzultációba”.
Márki-Zay Péter és a hozzá kapcsolódó Mindenki Magyarországa Mozgalom november hetedikén „Civil Nemzeti Konzultációba” kezdett. A konzultáció aljára görgetve, az adatvédelmi tudnivalókra kattintva viszont érdekességek tűnnek fel:
Az adatvédelmi nyilatkozatban ugyanis szerepel(t) az adatfeldolgozók pont alatt egy bizonyos Pilar Internet Consulting Kft. (2500 Esztergom, Lőrinc utca 2.) mint weboldal üzemeltető, amely Kft. ügyvezetője történetesen az a Cserép János, aki az egyik kampányban tetvezett és férgezett, a minap pedig gombákat emlegetett.
A férgeket ki kell ásni, a tetveket meg kell tizedelni, és engedni kell ezt a jobb sorsra érdemes várost paraziták nélkül növekedni, virágozni, gyümölcsöt hozni”
– írta honlapján éppen pünkösdvasárnap a politikus. Nemrég pedig egy ismerősének az SMS-ét osztotta meg a Facebook-oldalán ilyen szöveg kíséretében:
Amikor ilyen üzeneteket kapok, akkor jövök rá, hogy vannak közöttünk, akik egyszerűen gombák”
– fogalmazott az esztergomi politikus.
Cserép János egyébként önkormányzati képviselő.
FRISSÍTÉS! Cikkünk megjelenését követően az MMM adatvédelmi nyilatkozatából eltűnt a Pilar Internet Consulting Kft., helyette a mozgalom budapesti székhelyét, illetve egy bizonyos Konkoly Dánielt adnak meg.
A nyitóképen Cserép János épp Márki-Zay Péterrel együtt kampányol. A kép forrása: Facebook