Indul Hont András új médiavállalata
„Kulturális életünk bizonyára a fölkavaró és inspiráló, letaglózó és lélekemelő produktumok sorát vonultatja föl – csak én nem találkozom velük.” – írja a publicista.
Baranyi Krisztina nem volt hajlandó válaszolni a stúdióba meghívott újságíró kérdéseire, akit ócska, fizetett propagandistának nevezett.
Egészen szürreálisra sikeredett az ATV pénteki Szigorlat című műsora, amelyben a vendégújságíró Szalai Szilárd, az interjúalany pedig Baranyi Krisztina volt. A Pesti Srácok (PS) munkatársa azzal kezdte, hogy a ferencvárosi képviselők is csupán a médiából értesültek az önkormányzati szociális lakásban élők fűtési problémáiról, illetve arról, hogy a kerület nem tudja kifizetni a megemelkedett rezsiszámlát. Ennek mi az oka – tette fel a kérdést.
A polgármester az érdemi válasz helyett azt mondta, kellemetlen helyzetbe hozták, hiszen már régen megfogadta, hogy „propagandamédiának, ócska fizetett propagandistáknak” soha nem nyilatkozik, így most sem teszi. S nem tudta, hogy itt lesz Szalai, ellenkező esetben nem ment volna be a stúdióba. Azzal folytatta, hogy csodálja, hogy „ez a televízió egyáltalán beenged ide ilyen embereket, akiknek az újságíráshoz, a szakmához nulla közük van,
folyamatosan, mindenféle gátlás nélkül hazudoznak és csúsztatnak.
Ezt követően a két házigazda műsorvezető egymás szavába vágva próbálta menteni a helyzetet. Krug Emília kijelentette, talán ez az egyetlen televízió, amely minden oldalról próbál kérdezőt találni, illetve politikust fogadni. Baranyi Krisztinát ez nem hatotta meg, közölte, ez „nem oldal, nem sajtó, hanem propagandatermék”.
Kárász Róbert pedig a szerkesztői szabadságra hivatkozott, s arra, hogy ők minden társadalmi csoportot, politikai irányzatot megszólaltatnak, majd megjegyezte,
Baranyi közölte, ő nem minősített semmit, de továbbra is fenntartja a véleményét, amit számos bírósági ítélet bizonyít, majd újra leszögezte, a Pesti Srácoknak nem ad semmilyen interjút, s nem válaszol Szalai kérdéseire. Az újságíró ennek ellenére újra próbálkozott, megkérdezte, hogy a polgármester miért szavazta le a képviselő-testület elé benyújtott rezsivédelmi alapot.
Baranyi hallgatott, erre Kárász megismételte a kérdést, s csak ezt követően kezdett válaszolni a polgármester, de a műsorvezető közbevágott, hogy életében nem került még ilyen helyzetbe.
„Én sem, és nagyon rosszul érzem magam”
– reagált Baranyi, majd Kárász kijelentette, ezt a helyzetet Baranyi teremtette, aki kínosan nevetve azt mondta, szerinte nem ő teremtette, őt ide meghívták.
Ezt követően Krug Emília vette át a szót, ő is a szerkesztői szabadságra hivatkozott, de a jövőben jelezni fogják az interjúalanynak, hogy ki lesz a kérdezőtársuk, egyébként pedig mindig a néző dönt arról is, mit tart újságírásnak, mit nem, s hogy akceptálja-e a politikus döntését arról, hogy kinek ad interjút és kinek nem – jelentette ki. Ezt követőn szóba került még a kínai Fudan Egyetem ügye, és egyéb témák is, de ott is hiába kérdezett Szalai, Baranyi csak akkor válaszolt, ha Krug vagy Kárász megismételte a kérdést.
Téma volt az is, hogy Baranyi felszólal a Hadházy Ákos által szervezett mai demonstráción, amelyen a köztévé műsorszerkesztési gyakorlata ellen tiltakoznak. Baranyi kijelentette, azért fog beszélni, amiért szóvá tette azt is, hogy a Pesti Srácok mit keres ebben a tévében. Azt mondta, a közmédia nem a szakmai irányelvek szerint működik, nem független, hanem hazugsággyárrá vált évi 130 milliárd forintból, majd újra propagandakiadványnak nevezte a PS-t.
A műsor végén Kárász közölte, ilyen még nem volt a pályafutása során, Krug szerint nem is lesz, ilyen helyzetbe többször nem hozzák egyiküket sem. Baranyi úgy fogalmazott, ez súlyos helyzet, s
de ezt neki el kellett mondania, mert szerinte ezek az emberek folyamatos hazudoznak, mások életét teszik tönkre, s itt hivatkozott Juhász Péterre, Vona Gáborra. Szalai pedig bejelentette, sok valótlan állítást fogalmazott meg a politikus a lapjával kapcsolatban, ennek ellenére békejobbot nyújt Baranyinak, a polgármester azonban nem reagált a felvetésre.