Trump: Kanada legyen az Egyesült Államok 51. állama!
A megválasztott amerikai elnök szerint sok kanadai szeretné ezt.
A miniszterelnök a lapnak arról is beszélt: reméli, hogy Donald Trump visszatér, és az USA-nak ismét erős kormánya lesz.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök interjút adott a Budapester Zeitung lapnak, melyben Magyarországnak az Európai Unióval fenntartott viszonyáról, valamint az ukrajnai háború nyomán kialakult geopolitikai helyzetről is beszélt.
A miniszterelnök kifejtette, reméli, hogy Donald Trump visszatér, és az USA-nak ismét erős kormánya lesz, illetve megerősítette álláspontját, mely szerint az EU az Oroszország ellen hozott energiaügyi szankciók vesztese. Ráadásul
most fokozatosan Keletre és Kínába kerülnek azok az olcsó energiaforrások, amelyek évtizedekig Európa ellátását szolgálták”
– fejtette ki Orbán Viktor, aki keményen kritizálta Németországot.
„Mára rendkívüli mértékűvé vált a Magyarország belügyeibe való német beavatkozás, akár közvetlenül, akár az uniós intézményeken keresztül. Ez Magyarországon komoly negatív visszhangra talál” – szögezte le a miniszterelnök. Elmondta ugyanakkor, hogy Magyarország továbbra is tárt karokkal várja a Németországból érkezőket, sőt, mindazokat a nyugatiakat, „akik szabadon és az otthonitól eltérő légkörben akarnak élni”.
Nyitókép: MTI/Benko Vivien Cher