A földalap azzal érvelt, hogy
az örökösök felmenői magyarok voltak, így a második világháború után el kellett volna kobozni a mezőgazdasági tulajdonukat.
A beszámolóból kiderül, hogy a szóban forgó földterületek ma nagyjából másfél millió eurót érnek, hiszen a Pozsonyt elkerülő D4-es autópálya alatt vannak. Az elsőfokú bírósági döntés nem jogerős, a földalap jogorvoslati kérelmet adhat be. Az alap új igazgatója, Ján Marosz azonban még nem döntött, fellebbeznek-e, szerinte az intézmény előző vezetése idején bizonyos érdekcsoportok a dekrétumokat használták hivatkozási alapnak arra, hogy az érdekeiket érvényesítsék.