Dokumentumok bizonyítják: Brüsszelben arra készülnek, hogy a Fidesz nyeri meg a választást

Az elemző szerint ráadásul az is egyértelmű, miért nem lenne rájuk szükség, ha Magyar Péteréket tartanák esélyesnek.

Vasile Dincu azt követően került bírálatok középpontjába, hogy béketárgyalásokat sürgetett az ukrajnai háború lezárása érdekében a NATO és Oroszország között.

A szociáldemokrata politikus Facebook-bejegyzésben közölte: levélben értesítette döntéséről Nicolae Ciucát, a nagykoalíciós kormány liberális miniszterelnökét. Arra hivatkozott, hogy nem tud együttműködni Klaus Iohannis államfővel, a román fegyveres erők főparancsnokával, távozására pedig szerinte azért van szükség, hogy semmi se akadályozza a védelmi minisztérium és a hadsereg optimális működését. Bejelentésére elsőként pártjának elnöke, Marcel Ciolacu szociáldemokrata házelnök reagált, aki szintén közösségi oldalán jelentette be: tiszteletben tartja Dincu visszalépését, ugyanakkor azt kérte a – védelmi tárcát tartalékos tábornagyként korábban is vezető, volt vezérkari főnök – Nicolae Ciuca kormányfőtől, hogy maga vegye át a védelmi minisztérium ideiglenes irányítását, mert „Romániának kötelessége biztosítani a stabilitást a NATO keleti szárnyán”.
Vasile Dincu leváltásáról már nyár elején találgatások jelentek meg a bukaresti médiában, de – mivel Klaus Iohannis államfő a válságra hivatkozva azt érte a koalíciós pártoktól, hogy ne tetézzék a bajt belpolitikai vitákkal – a kormányfő a félévi mérleg megvonásakor egyetlen minisztercserét sem kezdeményezett. A védelmi miniszter azonban október elején azzal került a figyelem középpontjába, hogy egy nyilatkozatával megkérdőjelezte az Ukrajna területi épsége mellett következetesen kiálló, Ukrajna mellett elkötelezett román hivatalos álláspontot.

Dincu egy televíziós interjújában arról beszélt: a háborúnak csak béketárgyalások vethetnek véget, amelyeket
Szerinte azért kell a békefeltételeket és biztonsági garanciákat a Nyugatnak kialkudnia Oroszországgal Ukrajna számára, mert az ukrán politikusok nem engedhetik meg maguknak, hogy hozzájáruljanak „egy igazságtalan területvesztéshez, ez számukra túl nagy politikai vereség lenne”. Kifejtette: a béketárgyalás mindenképpen jobb lenne, mint a jelenlegi - emberéleteket és anyagi javakat megsemmisítő - pusztítás, még akkor is, ha csupán egy befagyott konfliktust eredményezne.
Dincu nyilatkozatától a román miniszterelnök és a Szociáldemokrata Párt (PSD) is elhatárolódott. Klaus Iohannis román államfő a georgiai elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján bírálta Dincut.
Ez a mi hivatalos álláspontunk, és ez az EU álláspontja. Valószínű, hogy egyes tisztségviselőinknek többet kell olvasniuk a lapszemléket, hogy megismerjék ezt az álláspontot” – jelentette ki az államfő.
Dincu akkor jelentette be lemondását, amikor már elülni látszott a vitatott állásfoglalása körüli botrány. A kormányfő múlt héten „tisztázó” megbeszélést folytatott a külföldi tárgyalásairól hazatért tárcavezetővel, amiről a kormányszóvivő csak annyit árult el: Ciuca „mértéktartást” kért a kormányzatot érintő nyilatkozatok szintjén a védelmi minisztertől.
(MTI)
Nyitókép: Hatim Kaghat / BELGA MAG / Belga via AFP