Mindszenty szerint ’56 szabadságharc volt, de nem forradalom

„Hogyan vélekedett Mindszenty 1956-ról?

Mindszenty szabadságharcnak tartotta, de nem forradalomnak 1956-ot, amelyet már az adott események között is definiált. Ehhez a véleményéhez később is ragaszkodott, ami fontos politikai aktus szerintem,

amellyel irányt, teret is akart adni, illetve ki akarta jelölni ezzel a maga politikai pozícióját, amelyben – ahogyan említette – pártok felett helyezkedett el. A keret leginkább egy fegyveres szabadságharc volt, amelyben önmagát szabadította fel a nemzet, saját erejéből, lerázva ezzel a szovjet megszállást, a kommunista rendszert is. A cél a nemzeti függetlenség megszerzése volt, egy olyan tabula rasa állapot elérése, amelyben ismét a nemzet saját maga dönthet majd a sorsáról, megszálló csapatok nélkül. Ehhez szabadságharc kellett, nem forradalom. 

Miért szabadság és nem forradalom?

A forradalom Mindszenty politikai krédója szerint nem pozitív fogalom, olyan valami, ami destruktív lázadás leginkább, és erre nem eszmetörténeti narratíva szerint jött rá, hanem sokkal inkább gyakorlati alapon. Mindszenty elvetette a forradalmat és a forradalmi rendszereket, a forradalmi módszereket is. A forradalom szerinte az állam és társadalom törvényes/alkotmányos rendjének erőszakos felforgatását jelentette, amelyet bizonyítottnak vélt a gyakorlatban is, hiszen a XX. században minden magyarországi forradalmi rendszernek a rabja, üldözöttje volt, így az 1918-as népköztársaságnak, 1919-es proletárdiktatúrának, a nyilas munkaállamnak, az 1946 utáni köztársaságnak, illetve folytatólagosan a kommunista diktatúra népköztársaságának is.

Mindszenty a kommunizmust is forradalmi rendszernek tartotta, ahogyan Kádár és Nagy Imre is egyébként, ezért nem gondolta, hogy egy ilyen forradalmi rendszert el lehet söpörni egy másik forradalommal, ezért döntött valószínűleg a szabadságharc definíció mellett. Ennek megfelelően helyreállító jellegűek egyházkormányzati cselekedetei például, az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) birtokbavétele, a békepapok felmentése, új kinevezések, illetve a csonka püspökkari konferencia megtartása is. Politikai jelentősége azonban nagyobb, még ha konkrét politikai tevékenysége alig, vagy nem is volt, pozíciója, személye, azonban politikumot hordozott magában és egy rejtett közjogi igényt. Ugyanakkor

(újpestiek, rétságiak), illetve egyik első szabad cselekedeteként a főpapi áldását küldte a felkelő magyarok fegyvereire. Később Tildy Zoltánnak említette azt is, hogy az ENSZ békefenntartó csapatok jelenlétét hasznosnak tartaná, a helyzet stabilizálása okán. Ez az álláspont ellentétes volt azokkal a pacifista és lojális nyilatkozatokkal, amelyeket a magyar katolikus főpapoktól (pl. Grősz érsek) Mindszenty kiszabadulása előtt olvasható, de összhangban volt a pápa nyilatkozataival, és kapóra jött a Szabad Európa Rádiónak, sőt a CIA-nak is, aki fel akarta építeni Mindszentyt, mint az események lehetséges vezetőjét. Mert sokan már akkor is hiányolták, amit manapság több narratíva is hangsúlyoz; 1956 vezető nélküli felkelés volt, ami inkább negatív fejlemény, főleg így utólag. Mindszenty nem volt részese a bukott kommunista rendszernek, nem kompromittálódott, sőt az egyik leghitelesebb ellenfele volt, a kezdetektől fogva.

Provokatív talán a kérdés, de Mindszentynek miért nem volt akkor ellenforradalom 1956?

Mert tényleg nem volt az, és ebben neki igazán volt tapasztalata, gyakorlati viszonyítási alapja! Mindszenty (akkor még Pehm) József ugyanis aktív ellenforradalmár volt 1918-1919-ben, később pedig tisztelettel emlékezett meg a győztes magyar ellenforradalomról (1919-1920) is, zalaegerszegi apátként. Horthy Miklóssal szemben lettek averziói, miután ellenállt Boldog IV. Károly visszatérési kísérleteinek és trónfosztatta a királyi dinasztiát, aminek Mindszenty híve volt.

és elvetette, mert ezzel Kádárék és szovjet intervenció platformjára helyezkedett volna, ami nyilván karaktergyilkosság lett volna. Az ellenforradalom, amelyben a törvényes rend helyreállítását tapasztalta meg, számára nem volt negatív fogalom, ellenkezőleg. De ez a helyreállítás nem történt meg sajnos 1956-ban! Ő ugyanis azt vallotta, hogy a jogfolytonosság az 1944-es német megszállás óta, több fázisban megszakadt és törvénytelen állapot (justizmord) következett be, amely a szovjetizálás erőszakos formájában csúcsosodott ki. Ebben a folyamatban 1956 csak a rendszer lerázását tette meg, a bukott rendszer (ti. a kommunizmus) örökösei itt maradtak, ahogyan arra híres, a nemzethez intézett november 3-i szózatában is utalt.

Sokan felróják neki, hogy hercegprímásnak és zászlósúrnak tekintette magát, de ön megvédi ezt az önképet. Miért?

Helyesen: első, egyházi rendű zászlósúr. Sokan – történészkollégáim közül is – ezt nem helyezik valós kontextusba; azt gondolom, anakronisztikus, statikus vagy éppen öncélú politikai állásfoglalásnak tartják, Mindszenty ismert legitimizmusára is utalva. Mindszenty azonban egy beállt politikai állapothoz – megszállás, szovjetizálás, köztársaság behozatala – igazítja a hercegprímási közjogi, alkotmányos méltóságát, felmutatva, hogy mindez a kibontakozás, a bizonyosság, a stabilitás útja lehet. Az országnak – Mindszenty meglátása szerint – az alkotmányos alapokon nyugvó, akkor legmagasabb közjogi méltóságához kellett volna fordulnia kibontakozási lehetőségként, nem pedig avítt, kiüresedett pozíciót látni benne, amely helyett a forradalmi utat választotta, a szovjet megszállás legitimálásával. Ebben azonban a SZEB által engedélyezett pártok lényegében nem voltak partnerek, a hercegprímás közjogilag elszigetelődött. Egy nyomatékosított köztársaság-ellenes vétóra, illetve az internálások, üldöztetések, szovjet megszállók túlkapásai elleni megszólalásokra futotta csak.

erről a nemzet nem döntött külön referendumban sem, ezért vétózta meg. Mivel az 1945 utáni berendezkedést – főleg utólag – törvénytelennek tartotta, ezért azt gondolta, hogy a szuverén Magyarország államformája a királyság. Sztálin pedig nem lehet a magyar alkotmány forrása– utalva ezzel az 1949. évi XX. törvényre – ezért azok a közjogi funkciók az érvényesek, amelyek a történeti alkotmányon alapszanak. Ezek közül pedig kétségkívül a legmagasabb a hercegprímásé volt nemcsak 1945-ben, hanem 1956-ban is - ha így nézzük. Ezért utasította el néhány szabadságharcos kezdeményezését is, amikor miniszterelnököt akartak belőle csinálni, hangsúlyozva közjogi funkcióját, amely pártok feletti és inkább államfői szinthez áll közelebb.

Eleven volt ekkor még a magyar hercegprímás közjogi szerepe?

A hercegprímás közjogi méltósága, szerepe nem volt kiürült a XX. században sem: Mindszenty elődje, Serédi Jusztinián is egyfajta egyensúlyi lépésként, megfontoltan, de legalább kétszer élt eme közjogi cím adta lehetőségével a kormányzóval szemben, legutóbb éppen Mindszenty beiktatása előtt három évvel,

A prímás által dédelgetett helyreállító közjogi méltóság koncepciója sem teljesen légből kapott, mert hasonló éppen Mindszenty beiktatásával egyidőben történt Görögországban, Damaskinos érsek régenssége kapcsán.”

Nyitókép: Mandiner-Archív