Hollik: Több millió magyar ember véleménye kikényszerítheti a szankciós politika megváltoztatását

2022. október 16. 08:24

A nemzeti konzultáció egyértelmű üzenetet küldhet Brüsszelnek a kormánypárti politikus szerint.

2022. október 16. 08:24
null

Hollik István kiemelte: a kormánypártok kötelezettségnek tartják a nemzeti konzultációt, hiszen kormányzásuk elején megígérték, hogy a Magyarország jövőjét hosszú távon érintő ügyekben ki fogják kérni az emberek véleményét. Ez így volt a Covid kezelése és a migráció ügyében is, most pedig „itt van ez a szankciós rendszer”, amely egyértelműen tönkreteszi az európai gazdaságot – mondta. 

Egyben biztos vagyok, hogy ha több millió magyar ember kifejti a véleményét a szankciókkal kapcsolatban – pontosan ugyanúgy, ahogy a kötelező kvótával kapcsolatban is láthattuk –, azt nem tudja figyelmen kívül hagyni Brüsszel"

– fogalmazott a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Szerinte a brüsszeli elit „egy buborékban ül”, nem veszi észre vagy nem akarja tudomásul venni, hogy az Oroszországgal szembeni szankciók „fordítva sültek el”, nem hajlandó tudomásul venni, hogy az energiaárak az egekben vannak, és hogy az emberek az utcán tüntetnek a kifizethetetlen rezsiárak miatt. Ha több millió ember egyértelműen kifejezi a véleményét, az hatásos lehet – vélekedett, hozzátéve, hogy egy demokráciában az emberek véleményét nem lehet figyelmen kívül hagyni. Reményét fejezte ki, hogy ezt a demokratikus alapszabályt „még nem felejtették el Brüsszelben sem”

Energiaszankciók

A kormánypárti politikus hangsúlyozta: a konzultációban a legfontosabbak az energiaszankciókra vonatkozó kérdések. Felidézte: bár korábban az állam- és kormányfők megállapodtak abban, hogy az energia területére a szankciókat nem fogják kiterjeszteni, a nyáron az európai vezetők döntő többsége megváltoztatta ezt a véleményét. Szerinte ezek az intézkedések nemcsak „nekünk fájnak, ez mindenkinek fáj”. Arra hívta fel a figyelmet: a gázársapka javaslatának pusztán csak a napirendre vétele a gáz tőzsdei árának azonnali, 10 százalékos emelkedését hozta magával.

Hollik István hangsúlyozta: a magyar embereket védi a rezsicsökkentés, de ennek 1500 milliárd forintos többletköltségét a magyar költségvetésnek kell viselnie. Azért kell megszüntetni a szankciókat, hogy az energia ára visszamenjen egy olyan tartományba, amely nem veszélyezteti az európai gazdaságot és annak versenyképességét. 

Paks 2, turisztika

Arra is kitért: mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a Paks 2 fel tudjon épülni, mert ha Magyarország függetleníteni tudja magát a nemzetközi energiaellátástól, legalább a villamos áram tekintetében, az hihetetlen nagy versenyelőnyt jelent a magyar gazdaság és nagy biztonságot a magyar emberek számára. Elképesztő felelőtlenségnek nevezte, hogy a magyar baloldal egyrészt támogatja a szankciókat, ugyanakkor követeli a Paks 2 beruházás felfüggesztését.

A turizmussal kapcsolatban felvetette: az orosz állampolgárok Európába utazásának tiltása egyedül az európai turisztikai szektornak okoz kárt, és ez is jól mutatja, hogy miért rossz a szankciós rendszer. Hollik István úgy vélte: ha a lehető leghamarabb elkezdődnének a béketárgyalások, az az egész világnak megkönnyebbülés lenne, hiszen nem vesztené életét több ember, az energiaárak azonnal visszazuhannának, és ez radikálisan csökkentené az inflációt is, amitől egész Európa szenved.

(MTI)

Kapcsolódó

Itt vannak a nemzeti konzultáció kérdései

Péntektől érkeznek a postaládákba a konzultációs kérdőívek. Bővebben...

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Menhetten
2022. október 17. 10:59
Néphülyítés Hollik módra, fideszes megrendelésre! Ezt a szerencsétlen figurát, soha nem az eszéért alkalmazták, hanem mert - a pénzért - minden baromságot képes rezzenéstelen arccal elmondani...
Guess
2022. október 16. 19:36
Nagyon kivagyok a háború miatt. Erőszakos , megértésre es kompromisszumra képtelen férfiak miatt szenved mindenki, így vagy úgy. És ezt mindkét oldalra értem.
01234567890
2022. október 16. 13:18
A konzultációnak lényegesen kisebb a jelentősége, mint a Kádár-rendszer 99,9%-os választási eredményei, azt mondanak amit akarnak.
files32
2022. október 16. 12:07
Pista, birkamenetet mikor szerveztek a ruszki gazdátok támogatásáért?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!