Tisztul a kép rezsiszámlaügyben

2022. szeptember 29. 14:29
Az egyetemes szolgáltató ügyfelei többféleképpen is módosíthatják, hogy mennyi gázt kívánnak vételezni fűtési, és mennyit egyéb célra, valamint válthatnak a diktálós és az átalánydíjas fizetés között.

Időbe telik a Világgazdaság (VG) szerint, míg lecseng az áram és a gáz újfajta számlázására vonatkozó lakossági érdeklődésroham az MVM Nextnél, de az első számlák kézhezvételét követő dömping ereje talán már szelídül.

Mennyi panaszt kap a szolgáltató?

Mint a lap fogalmaz: „miközben a VG-hez befutó panaszok szerint a biztosítékot főleg a kizárólag piaci áron elszámolt augusztusi gázfelhasználás verte ki, a társaságtól kapott tájékoztatás szerint a panaszok között nem mutatható ki egyértelműen domináló kérdés”. „A megkeresések pedig jellemzően nem panaszok, hanem érdeklődések, amelyek például a számla értelmezésére vonatkoznak, vagy az éves felhasználási mennyiség módosítását célozták” – teszik hozzá.

Fogyasztásról és elszámolásról

A Világgazdaság cikkében arra is kitér, hogy már sok ügyfél kisebbre módosíttatta a korábban beállított éves felhasználását azért, hogy beleférjen a kedvezményesen elszámolható mennyiségbe. Azonban hozzáteszik: ám ez abban az esetben felesleges volt a részéről, ha egyébként sem lépné túl a keretét, akkor viszont jól tette, ha valóban és érdemben csökkenti az áram- vagy a gázvételezését. Ezt egyébként könnyen megteheti a lakosság azon, vélhetőleg nagyobb része, amely eddig nem takarékoskodott különösebben, mostantól viszont kicsit odafigyel. 

Diktálás esetén mindig azt az energiamennyiséget fizeti a következő számlában, amelyet az előző hónapban ténylegesen felhasznált.

Ha szeretné, hogy télen-nyáron kiegyenlítettek legyenek a havi költségei, és ezáltal tervezhetőbbé válhassanak a kiadásai, válassza az átalánydíjas, egyenletes számlázást. A havi mennyiség meghatározásánál viszont mindenképpen vegye figyelembe fogyasztási szokásait!” – idézi a lap a társaság olvashatókat.

A kedvezmények bővülnek

A nagycsaládosok kedvezményéről szólva a VG emlékeztet:

a nagycsaládos kedvezmény változatlanul csak földgázellátás esetében vehető igénybe.

Mint írják: a kedvezményre vonatkozó kérelmet a lakóhely szerint illetékes kormányhivatalhoz kell benyújtani. Az igényt csak annak kell benyújtania, aki nem részesül a támogatásban.

A külön rendeletben meghatározott gyógyászati segédeszközök használata után évente plusz 1697 kilowattóra áram vásárolható rezsicsökkentett áron személyenként és egy felhasználási helyen, de egy felhasználási helyen több személyre is jár kedvezmény. Igénybevételéhez kormányhivatali határozat szükséges. A tűzhely-átalánydíjasokat nem érinti az áremelkedés.

A Világgazdaság teljes cikkét a témában ide kattintva olvashatja el.

Nyitókép: MTI Fotó: Kovács Tamás

Összesen 89 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"Tisztul a kép rezsiszámlaügyben"

Aha!
Lehúztak minden prolit ötszörösen és a lölő is hozzáírt egy nullát a renszerhasználatidíjhoz (?)
Aztán befutott 2.000.000 reklamáló és fogalmuk sincs mit kezdjenek velük.
A fideszesek is úgy reklamálnak már, mint a prolik.

Szóval nagyon gáz ez az egész, de áprilisban a sok megvezetett még nem gondolta, hogy ilyen pofátlanul fogják átverni.

talán neked még újdonság, de a villanyszámla nem csak az elhasznált villany árából áll. Jelentős részt (közel felét) képviselte a számlának az ún. rendszerhasználati díj. na ez utóbbit emelték meg közel duplájára. aki kvóta felett használ (pl mert nagycsaládos, vagy többgenerációs házban él -ők ugye csak a gázra kapnak emelt keretet, villanyra nem!), azoknál a villany ára (a kvóta felett) és a rendszerhasználati díj is duplázódott.
és erre az egész emelt összegre állambácsi szépen rápakolja a maga 27% áfáját, és tisztes extra bevételre tesz szert a háború és a hülye eu-s vezetők miatt nyomorgatott magyar emberek rovására.

De amúgy miért is ilyen bonyolult? A benzinkútnál mindig pontosan tudod, mennyit fizetsz egy liter naftáért. Azt miért nem tudhatod hasonlóan egyértelműen, mennyibe kerül 1 l. csapvíz vagy 1 kWh áram?

Egyszerűen túl vannak bonyolítva a havi számlák. Utólag kell matekoznod, hogy egységre bontsd őket.

sztem ez egy sarc...

Paks 12 ft-ért állít elő 1kWh-t.

Tudtad?

????????????????????

Mi vaaan?????

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés