„Péter! Ez az ócska színjáték” – fapadosra sikerült a Tisza-vezér legutóbbi manővere (FOTÓ)

Újabb bejegyzés miatt magyarázkodhat a Tisza-vezér.

Még egy órányit se beszélt a parlamentben, és erre azonnal újra megzuhant a forint!
„Egy euro ismét 410 forint felett, egy dollár 424 forint. Egy óra alatt kb. 4 forintos romlás. Ezt csinálja valaki utána!
Utoljára ilyesmi Kósa Lajosnak sikerült, még 2010-ben.
A miniszterelnök nem tűrhette, hogy egy közönséges képviselő, pláne egy Kósa lepipálja. A piacok készségesen megtámogatták forintrontó ambícióit – hiába, azok is a tenyeréből esznek. Úgy érezték, a beszéd nem az EU-val való megegyezések irányába mutat. Nem is.
Pedig ha a most benyújtott törvényjavaslatok segítségével valahogy meg is kapjuk a hét éves uniós költségvetés forrásainak nagyobb részét, (úgy legyen!), még függőben van a járvány utáni helyreállítást szolgáló alap sokszáz milliárdjáról való megállapodás. Ahol az idő is sürget – ha év végéig nem jön össze, végképp lemondhatunk a nagyjáról.
Nekem mégis nagyon tetszett a beszéd. Főleg az, hogy miután a kormányfő hosszan kifejtette, minden bajunk a szankciókból származik, válaszában az ellenzéki reakciókra bevallotta: a gázra és az atomenergiára nincs semmiféle szankció Európában, mi néhány más országgal együtt pedig az olajembargó alól is felmentést kaptunk.
Akkor hogy is van ez minden bajunkkal?”
Nyitókép: Ficsor Márton/Mandiner