Egész Európa fegyverkezik: az egekbe emeli védelmi kiadásait Litvánia
A litvánok ezt javasolják a nyugati szövetségeseknek is.
Már csak rajtunk és a törökökön a világ szeme.
Nagy többséggel jóváhagyta a szlovák parlament kedden Finnország és Svédország NATO-csatlakozási jegyzőkönyvét. A 150 fős pozsonyi törvényhozásban a két dokumentumot a TASR szlovák hírügynökség jelentése szerint 126, illetve 124 igen szavazattal fogadták el. Az ellenzéki pártok képviselőinek többsége is megszavazta, az egyértelműen NATO- és EU-tagság elleni, radikális jobboldali Mi Szlovákiánk - Néppárt (LSNS) listáján mandátumot szerzett képviselők kivételével.
A ratifikációs határozatot még Zuzana Caputová államfőnek is jóvá kell hagynia, ez azonban az általános várakozás szerint már csak formaságnak számít. A két északi ország idén májusban kérelmezte felvételét az észak-atlanti szövetségbe az ukrajnai háborúval összefüggésben.
Csatlakozásukat az összes NATO-tagországnak jóvá kell hagynia.
Az Eduard Heger vezette pozsonyi kormány már korábban teljes támogatásáról biztosította Finnország és Svédország csatlakozását, a kabinet által jóváhagyott dokumentumban azt írták, hogy a két állam NATO-ba lépése egyidejűleg erősíti majd az észak-atlanti stabilitást és Szlovákia biztonságát is.
A kormányfő kedden felelősségteljes lépésnek a csatlakozás jóváhagyását, s annak a véleményének adott hangot, hogy „a szövetség ajtaját nyitva kell tartani azon további szövetségesek előtt, akik számára a béke és a szabadság az első helyen van”.
(MTI)
Kép forrása: ARIS OIKONOMOU / AFP