Irán továbbra sem lesz elnéző a nőkkel szemben

2022. szeptember 26. 7:02
Az igazságszolgáltatás vezetője „határozott fellépésre” szólít fel a „zavargások” leverésére; több száz tüntetőt, aktivistát és újságírót tartóztattak le; már legkevesebb 41-en meghaltak.

Irán igazságügyi vezetője vasárnap azt ígérte, nem lesz elnéző az országot megrázó zavargásokkal kapcsolatban, amelyek azután törtek ki, hogy egy fiatal kurd-iráni nő, Mahsa Amini meghalt, miközben az erkölcsrendőrség őrizetében volt.

Az igazságügyi vezető, Gholamhoszein Mohseni Ejei figyelmeztetése kilenc éjszakán át tartó tüntetések és utcai összecsapások után hangzott el. Ebrahim Raisi konzervatív elnök korábbi megjegyzéseit idézte.

A hivatalos adatok szerint eddig legkevesebb 41 ember vesztette életét, főként tüntetők, de az iráni biztonsági erők tagjai is. 

Emberi jogi csoportok szerint a valós szám ennél magasabb.

A jogvédő csoportok szerint a tüntetések során a biztonsági erők éles lövéseket adtak le, miközben a tüntetők köveket dobáltak rájuk, rendőrautókat és állami épületeket gyújtottak fel. Mindeközben azt kiabálták: „Halál a diktátorra”.

Irán évek óta legnagyobb tüntetéseit nők vezetik, akik nem klasszikus politikai vagy gazdasági sérelmek miatt szerveznek demonstrációkat, hanem az iszlám köztársaság szigorúan kikényszerített, nemi alapú öltözködési szabályzatai miatt.

Nyitókép: Mert Alper Dervis / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Összesen 77 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés