Árnyékban

2022. szeptember 20. 06:16

A lebutított társadalommal szemben nem képvisel valódi ellenerőt a DK-s árnyékkormány.

2022. szeptember 20. 06:16
null
Németh Péter
Népszava

„Félreértés ne essék: nem a DK emberivel van bajom. Lehet, hogy ők külön-külön és együtt is nagyszerűek. A bajom azzal van, hogy egy túlhatalomban lévő alakulattal és, egy teljesen lebutított társadalommal szemben nem képviselnek valódi ellenerőt. Igaz: Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, vasárnapi beszédében is hívta a testületbe a többi párt képviselőjét, a névsor azonban mutatja: eredménytelenül. Vagyis: fényévnyi távolságra kerültünk április 3-ától, attól a reggeltől, amikor még azt hittük, a nap végén lesz minek örülnünk. Hiszen a sok-sok elvetélt próbálkozás után, végre összeálltak az Orbán-rezsim leváltásában érdekeltek.

Ám hiába: súlyos, a korábbinál is súlyosabb bukás lett a vége. Azóta idestova fél év telt el, a kormány időközben hatalmas bajba került – persze inkább az emberek -, hibát hibára halmoz, nap, mint nap lyukad ki a hamis propagandája, és mégis: Zuglóban és Újbudán is nyerni tudott. Jó, az árnyékkormány csak most, a hét végén jött létre. És jó, hogy létrejött. De egy – ismétlem: egyszínű – árnyék-kormány még nem csinál nyarat…”

Nyitókép: Facebook

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 85 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kuka utas
2022. szeptember 20. 13:21
Te meg egy lebutított újságíró vagy. Csak szólok.
jomagad
2022. szeptember 20. 13:07
Németh Péter, úgy látom te is egyre ostobább leszel. Nem veszed észre, hogy az árnyékkormány tele van a 2006-ban már leszerepelt volt miniszterekkel, volt államtitkárokkal. Ezek az emberek már megmutatták mire képesek, illetve mire nem - inkább fogalmazzunk így. Te meg csak írogatod az elfogult ostoba kis baromságaidat, hogy ezek az emberek külön külön is nagyszerűek, együtt meg hát aztán tényleg. Végtelenül sötét, rövidlátó és elfogult vagy.... de jó ez így nekünk, maradj ilyen, vezesd meg a balosokat továbbra is
nyugalom
2022. szeptember 20. 12:56
Nemeth et a lebutitott, csak dobrevat latja!
erossvass
2022. szeptember 20. 12:25
Dögunalom a "társadalomkritikád"! Hiába kínálgatják a fekáliát a társadalomnak, hol ezüst-, hol selyempapírba csomagolva, a hülye tömeg nem akarja megzabálni. Így gondolod, te ütődött??
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!