„Fennáll a gyanúja annak, hogy ez a kapcsolat maga Ruszin-Szendi Romulusz volt”

A volt vezérkari főnök kifejezetten szoros kapcsolatot ápolt az ukrán titkosszolgálattal és vezetéssel, amely felvet bizonyos kérdéseket.

A parancsnok az újonnan vásárolt, német gyártmányú PZH 2000-es önjáró lövegek első éles lövészetén vett részt.
A Magyar Honvédség megérkezett a 21. századba – jelentette ki a Magyar Honvédség parancsnoka szerdán, a Fejér megyei Bakonykúti melletti központi gyakorlótéren, ahol az újonnan vásárolt, német gyártmányú PZH 2000-es önjáró lövegek első éles lövészetén vett részt.
Ruszin-Szendi Romulusz hangsúlyozta: a Magyar Honvédség „a jelenkorba ugrott”, végre megjelent a 21. századi technológia a tüzérségnél, de nem állnak meg, hanem lesznek további fejlesztések.
A parancsnok történelminek nevezte a napot, mivel minden idők egyik legnagyobb hatótávolságú csöves tüzérségi eszközének első éles lövészetét hajtották végre magyar felségjellel, magyar területen. Megemlítette, hogy az önjáró lövegek lőtávolsága 30-40 kilométer, megnövelve pedig 70 kilométer. Az altábornagy közölte, hogy a német cég egyelőre három löveget adott át, de még huszonegy érkezik, és a szállítás folyamatos lesz.
(MTI)
Fotó: MTI/Ujvári Sándor