Putyin: A nyugati szankciók miatt összeomlik a Nyugat életszínvonala

2022. szeptember 7. 13:11
Gazdasági agressziónak nevezte az ukrajnai háború miatti oroszellenes gazdasági büntetőintézkedéseket az orosz elnök. A vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórumon Vlagyimir Putyin elítélte ezt a gyakorlatot, és jelezte: Oroszország gazdasága hosszan ellent tud állni ennek a támadásnak.

***

„Láz”, amely az egész világot veszélybe sodorja – ezekkel a szavakkal jellemezte a Nyugat szankciós politikáját szerdai, 37 perces beszédében az orosz elnök a vlagyivosztoki fórumon, amelynek idei jelmondata: „Úton egy multipoláris világ felé”. Vlagyimir Putyin leszögezte:

az orosz gazdaság ellen tud állni a Nyugat „gazdasági, pénzügyi és technológiai agressziójának”,

a rubel árfolyama és az orosz pénzpiacok stabilizálódtak, az infláció mérséklődik (az év végén várhatóan 12 százalékon áll meg), a munkanélküliségi ráta pedig történelmi mélyponton (4 százalékon) áll. Az orosz vezető szerint a rövidtávú gazdasági előrejelzések optimistábbak most, mint tavasszal voltak.

Oroszországot nem lehet elszigetelni, bármennyire is próbálják ezt tenni vele” – figyelmeztetett Putyin, és meggyőződését fejezte ki, hogy hazája győztesen emelkedik majd ki az ukrajnai háborúból, szuverenitása meg fog erősödni, és semmit sem fog elveszteni.

Oroszország egy szuverén állam, mindig meg fogja védelmezni nemzeti érdekeit, mindig egy másoktól független politika mentén fogja meghatározni a döntéseit” – fogalmazott az orosz vezető, hozzátéve, hogy Moszkva tiszteletben tartja partnerei autonómiáját, és elismeri szuverenitásukat, ami szerinte az elmúlt években sok hatékony bilaterális kereskedelmi, befektetési és egyéb együttműködésben élesen megmutatkozott.

Az európai vezetők azonban a „saját lakosságuk életminőségét áldozzák fel

Oroszország revolverezésére – fogalmazott. A nyugati vállalatok egymás után hagyták el az orosz piacot, de „most azt láthatjuk, hogy a vállalatok egymás után zárnak be Európában, és az emberek egymás után vesztik el az állásaikat, Európa versenyképesség hanyatlik”, a dollár, az euró és a font „a szemeink előtt vesztenek folyamatosan az értékükből"– tette hozzá Putyin.

 

Vlagyimir Putyin és Min Aung Hlaing vezérőrnagy, mianmari ügyvivő miniszterelnök kezet fog a vlagyivosztoki találkozón szeptember 7-én

 

Míg az európai gazdaságot válságba, a szegény országokat egyenesen az éhínségbe sodorja ez a politika az orosz elnök szerint. Putyin azt állította, hogy az ukrajnai kikötőkből kiengedett

ukrán gabonaszállítmányok többsége nem a súlyos élelmezési helyzetbe került afrikai államokba, hanem az Európai Unió országaiba érkezik.

Az orosz vezető úgy vélte, a nyugati államok ezzel a magatartással továbbra is úgy viselkednek, mint egykor a gyarmati időkben, most is „megtévesztik a fejlődő országokat”. Éppen emiatt felvetette, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnökkel erről tárgyalást kezdeményez, amelyen azt fogja javasolni, hogy az ukrajnai kikötőket arra kényszerítsék, hogy csak a meghatározott célországokba bocsáthassanak ki a gabonaszállítmányokat.

Az élelmiszerek árának drasztikus emelkedését világszerte Putyin azzal magyarázta, hogy  a büntetőintézkedések az orosz műtrágya- és élelmiszerexportot továbbra is sújtják, ez pedig az élelmiszer-előállítás költségeit az egekbe emeli.

Az energiapolitikáról szólva az orosz vezető „ostobaságnak” nevezte azt, hogy a Nyugat szerint a gázszállításokat Moszkva politikai fegyverként használja.

Mint mondta, annyi földgázt szállítanak, amennyit a szerződéses partnerek igényelnek,

a gázvezetékek infrastruktúráját arra akarják használni, amire építették: a szállításra. Hozzátette azt is, hogy az Északi Áramlat 1 egyelőre le van zárva, az Északi Áramlat 2 vezetéket pedig bármikor beüzemelnék, ha lenne erről megegyezés a nyugati országokkal.

Oroszországnak nincs problémája az energiahordozók értékesítése terén” – szögezte le Putyin, hiszen a világpiacon hatalmas kereslet van ezen termékek iránt. Mint mondta, a kínai gazdaság vásárlóerőben túlnőtt az amerikain, a remek orosz-kínai kapcsolatokra építve a kelet felé való olaj- és gázkereskedelem virágzik – „a Szibéria ereje vezeték teljes kapacitással működik” – fogalmazott.

Putyin szerint a nyugati államok rá akarják kényszeríteni szankciós politikájukat más államokra is, azonban az ázsiai és a csendes-óceáni térségében fekvő államok többsége – a Keleti Gazdasági Fórum (EEF) résztvevői ezek az országok – ma már úgy látja, hogy

a szankciós politika kontraproduktív és ezért elfogadhatatlan gyakorlat,

az üzleti kapcsolatoknak a kölcsönös egyetértésen és együttműködésen kellene alapulniuk.

Az orosz elnök a fórumon résztvevő ázsiai államok képviselői előtt hangsúlyozta: az ázsiai országok gazdasági növekedése nagyobb, mint a globális átlag – a régió GDP-je 5 százalékkal nő, míg a globális átlag csupán 3 százalékos –, a világgazdaság súlypontja a következő években folyamatosan erre a régióra fog áthelyeződni.

--

Nyitókép: Vlagyimir Putyin beszél a 7. Keleti Gazdasági Fórumon a délkelet-oroszországi Vlagyivosztokhoz tartozó Russzkij-szigeten szeptember 7-én.

fotó: MTI

Összesen 134 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Mitől mi tartja vissza?
Ez nem Németország 1933-ban.

Saját határaikon belül vannak.
Ukrajna Oroszország érdekszférája.

Amúgy önmagában is látszik, mennyire elmebaj az a mainstream nyugati (itthon 444-telex-hvg-stb.) narratíva, hogy aszondja "MINDEN ÁRON MEG KELL ÁLLÍTANI AZ OROSZOKAT".

Mert (ahogyan magad is írod!!!), a mérleg egyik serpenyőjében van Európa SZINTE BIZONYOS ÖSSZEROPPANÁSA. Ezt lehet aztán naturálisabban ecsetelni, de érezhető, hogy drámai, történelmi léptékű visszaesésről beszélünk.

A másik serpenyőben meg van egy egyelőre teljes egészében FIKCIÓS rémmese arról, hogy majd "hogyan megy tovább" Oroszország, és hogy holnapután majd Varsó, Budapest, Prága és Berlin lesz Mariupol. Csak hogy ezt a fikciót szó szerint kb. SEMMI nem támasztja alá, sőt kb. minden adat, információ azt erősíti, hogy nincs ilyen veszély. Oroszország még sokkal erősebb formájában (teljes SZU, ereje teljében, a világ 1-2. számú hatalmaként, fél Európa uraként) sem támadott meg soha NATO-tagállamot, jelenleg Oroszország egy Nyugathoz hasonlóan dekadens, hanyatló hatalom (óriási kontraszt pl. az 1933-as Németországhoz hasonlítva), nem is folytatom... Teljes nonszensz ez a "ma Mariupol, holnap Berlin" rémmese, és kb. ez az egyetlen érv, amire alapozzák az Oroszország, sőt mára már minden orosz elleni apokaliptikus küzdelem szükségességét.

Viccesnek gondolod magad?

Mi olyan rettentően bonyolult abban, hogy pl. a Krím a 18. század vége óta Oroszország része?

Mi (+ csehek, németek, románok stb.) sosem voltunk orosz érdekszféra, leszámítva a 45 utáni néhány évtizedet, ami egy abnormális helyzet volt történeti kontextusban, szerintem még maga Sztálin sem hitte el, hogy tényleg le tudja nyelni Európa keleti felét.
A lengyelek esetében ugye van egy hosszabb oda-vissza történet, de teljes képtelenség azt gondolni, hogy a mai Oroszország be akarná kebelezni Lengyelországot. Nonszensz.

Nézd, ha az egyik oldalon az van, hogy Oroszországnak semmi nem jár, Oroszország érdekei semmit nem jelentenek, akkor az kiválthat ilyen reakciókat...

Te baromarcú, Lengyelország és Ukrajna mennyiben ekvivalens egymással?!?

Most kezdésként csak említsük meg, hogy előbbi a NATO és az EU tagja, utóbbi meg nagyon nem az. Tényleg nem látod a különbséget?

A történelem nem így működik, ahogyan az egybites 444-telex-hvg "elképzeli".

Pontosan.
És ugye Titótól kezdve Csaun át Kádárig azért valamennyi mozgástere volt ezeknek az országoknak, de ugye említhetnénk Finnországot is. Teljesen más az egykori Szovjetunió területe, pláne a szláv rész, Ukrajna és Fehéroroszország.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés