a Robert Fico vezette Irány kezdeményezte, több más ellenzéki párt is támogatásáról biztosította.
„A népszavazás az egyetlen lehetőség, amely Szlovákiában az embereknek megmaradt arra, hogy érdemben hangot adjanak a kormánnyal szembeni elégedetlenségüknek, s távozásra szólítsák fel” – írták korábbi állásfoglalásukban a petíció kezdeményezői.
A petíciós bizottság csütörtöki közlése szerint az összegyűlt aláírásokat szerdán adják át az államfőnek, akinek ennek alapján még szeptember vége előtt döntenie kell a népszavazás kiírásáról. Az időpont azért lényeges, mivel így a referendumot egy időpontban lehetne megtartani az október 29-re kiírt – az idén először azonos napra kiírt – helyhatósági és megyei választásokkal.
Ez a forgatókönyv jelentősen növelné annak az esélyét, hogy a népszavazáson elégséges számú szavazópolgár vegyen részt, így érvényes legyen. A vonatkozó szlovák szabályozás szerint egy népszavazás akkor érvényes, ha azon a szavazásra jogosultak legalább fele részt vesz. Szlovákia történetében eddig nyolc alkalommal volt népszavazás, de ezek közül – a megköveteltnél alacsonyabb részvételi arány miatt – csak egy lett érvényes,