Feltámadt a magyar turizmus – így telt a főszezon

2022. augusztus 17. 20:37
A járvány utáni első szabad évben a közelgő gazdasági világválság réme sem ijesztette el az utazni vágyókat. Megtelt a Balaton, ahova a korábbinál jóval többen érkeztek külföldről is. Körképünk.

Kovács Dániel és Szalai Laura írása a Mandiner hetilapban.

Ha egyetlen képpel akarnánk ábrázolni az idei főszezont, bizonyára egy napsütötte strand lenne, vakítóan kék, sima víztükörrel. Két koronavírusos esztendővel a hátunk mögött a mostani volt az első nyár, amikor a lidércnyomásos járványügyi korlátozások feloldásával végre szabadon lehetett utazni, s ahogyan a számok mutatják, ezt tömegesen ki is használták az emberek. A nyár a tömegturizmus látványos újraéledését hozta Európa-szerte, mi sem mutatja ezt jobban, mint a kontinens repülőterein eluralkodó káosz, a zsúfolt üdülőhelyek, a forgalmi dugók. Ezek a tendenciák hazánkban is érvényesültek, idén is megtelt a Balaton. Szomorú, de a magyar tenger nagy látogatottságát mutatja az is, hogy a környező kutakon benzinhiány lépett fel. Pedig rengeteg honfitársunk választotta az Adria népszerű partjait.

A külföldi vendégforgalom is a háromszorosára emelkedett a tavaly nyárihoz képest”

A napfényes nyár végéhez közeledve azonban messze a horizonton már sötét az ég alja. Az infláció, az európai energiakrízis egyaránt veszélyezteti az utazási kedvet és az ágazatból élők jövőjét. Körbenéztünk, mit hozott eddig ez a felemás nyár.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés