„Július 13-án véget ért a szocializmus. Avagy a Nemzeti Rezsicsökkentés Rendszere.
Lesz itt hamarosan olyan rendszerváltó hangulat, amit még a megmagasított határkerítés sem állíthat meg. Ha tetszik, ha nem, az egész rendszerváltás egyik fő tanulsága, hogy a demokrácia, a jogállam, az európai értékek csak akkor érnek valamit, ha miattuk több marad a számlán hó végén. Amíg Orbán hozta a kötelezőt a bérek emelésében, bármennyire silány volt is az, bármilyen összehasonlításban, addig demokráciával meg értékekkel nem lehetett túllicitálni.
Bármi történt a választási kampányban – elkalkuláltak, cserben hagytak, meggondolatlanul nyilatkoztak, teljesen mindegy –, az biztos, hogy az ellenzéknek nem sikerült felépítenie világos alternatív világképet. A sötét feudalizmus alternatíváját. Lehet, hogy ez az ellenzéki világkép nem lett volna elég vonzó, és lehet, hogy mozaikokban minden részlete ott volt az egyes szakpolitikai programokban, legjobban mégis a hiányára emlékszünk. Mondom ezt önkritikusan is, hiszen a médiapolitikai program kidolgozását én koordináltam.
Az ellenzéki pártok nem álltak be a saját szakpolitikai programjuk mögé, és így nem tették világossá, mi is történne a választások másnapján, ha ők nyernének. Csak hadakoztak a Fidesz hazugságaival, azt a harcot pedig nem nyerhették meg.
Az alternatív világkép hiánya most is fáj, az elvesztett választás után, újabb négy erőtlen ellenzéki év elején. Amikor recseg-ropog az Orbán-rendszer. Lehet, hogy végül azért nem tud összedőlni, mert nincs semmi helyette. Valójában az ellenzék a kampányban sem mutatta jelét annak, hogy tudná, mihez kezdene a kormányzati hatalommal. Most jöhet olyan helyzet, hogy márpedig valakinek át kell vennie a kormányzást, de az ellenzék mintha azon dolgozna, hogy az elégedetlenség nehogy eddig fokozódjon. Még a végén kiderül, hogy nem akarnak és nem is tudnak kormányozni.