Ez már nem játék: egész Magyarország gázellátása veszélybe kerülhet a Tisza Párt miatt

„Felelős, valóban a magyar emberekért, családokért dolgozó politikai erő nem cselekedhet így” – jelentette ki Gyürk András.

Az észt kormány csütörtökön úgy döntött, hogy az Észtországban kiadott schengeni vízummal rendelkező orosz állampolgárok augusztus 18. után nem léphetnek be az országba.
Érzékeny pontra sikerült rátapintani azzal a felszólítással, hogy az EU állítsa le a turista vízumok kiadását az orosz állampolgároknak – jelentette ki az észt kormányfő pénteken, miután kormánya szigorította is az orosz beutazókra vonatkozó szabályokat. Kaja Kallas közölte:
Az észt kormányfő a tallinni rádióban fejtette ki álláspontját: „Tudni kell, hogy Oroszország lakosságának csak mintegy 10 százaléka utazik külföldre, főleg Moszkvából és Szentpétervárról, és pont ők azok, akiknek a véleménye számít otthon” – mondta Kallas. A politikus szerint ezt támasztja alá az is, hogy Dmitrij Medvegyev korábbi orosz elnök személyesen őt is megtámadta a Twitteren.
„Ebből látszik, hogy ez az Achilles-sarkuk. Ez olyasmi, amitől nagyon tartanak, vagyis ez hatásos lehet” – fejtette ki Kaja Kallas. Az észt kormány csütörtökön úgy döntött, hogy az Észtországban kiadott schengeni vízummal rendelkező orosz állampolgárok augusztus 18. után nem léphetnek be az országba. Kallas a rádióinterjúban arra is kitért, hogy az Oroszországból beutazók esetében nem egyenlő a terhek megoszlása az európai országok között.
„Európa kitiltotta a légteréből az orosz repülőket. Így az oroszok csak három országon keresztül léphetnek be Európába; Finnországon, Észtországon vagy Lettországon át. Így nem tartom méltányosnak, hogy más schengeni országok kiadják a vízumokat, de a tényleges terheket nekünk hármunknak kell viselnünk” – tudatta Kaja Kallas. A schengeni övezetben érvényes vízum szabad mozgást tesz lehetővé az övezet mind a 26 tagországában.
(MTI)
Nyitókép: MTI/EPA/Szputnyik/Kreml/Pool/Alekszej Nyikolszkij