Senki sem köszöntötte nyilvánosan hetvenedik születésnapján Demszky Gábort

2022. augusztus 12. 17:24

Pilhál György
Magyar Nemzet
Hogy miért kellene most köszönteni ezt a kétségbeejtő embert? Nem tudom.

„Azon kesereg Bősz Anett főpolgármester-helyettes, hogy főnökét leszámítva senki sem köszöntötte nyilvánosan hetvenedik születésnapján Demszky Gábort, Budapest volt frontemberét, aki húsz éven át vezette a várost. Még az Alstom sem küldött egy megveszekedett üdvözlőkártyát. Az ellenzéki asszonyka szerint a köszöntés természetes, a nem köszöntés azonban dráma. (Szerintem helyzete válogatja. A Fidesz például túltette magát azon, hogy az ellenzék »elfelejtett« gratulálni neki április 3-án este.)

Az ünnepelttel egyébként a minap maga Drágabolgárúr beszélgetett a megszüntetett Klubrádióban. Érdekeseket mondott a kiérdemesült metróvájár. Az ellenzéknek például azt javasolta, nem kellene betartania a szabadságát korlátozó törvényeket. »Addig nem lesz új rendszerváltás, amíg nem ülnek fogdában vagy börtönben ellenzékiek. Ameddig nem tartóztatnak le politikai aktivistákat, addig nem lesz változás.« Szerinte az ellenzékiek legnagyobb esélye, ha a polgári engedetlenség eszközéhez nyúlnak, ha elmennek a falig. (»Elmenni a falig? – kérdez vissza egy bosszús kommentelő. – Könnyű ezt mondani onnan, a gumiszobából.«)

Hogy miért kellene most köszönteni ezt a kétségbeejtő embert? Nem tudom. Munkássága során lenullázta Budapestet, a közmű-privatizációktól a CET-, műjégpálya- és egyéb botrányokon át a különféle PPP-konstrukciós ötletrohamokig mindenhol ott volt, hogy aztán, pályája második felében – előrehaladott »keszonbetegségben« szenvedve – már csak az elfuserált négyesmetró-projektre figyelhessen. Meg arra, hogy ünnepi fellépésein sikerrel elhajoljon a kordon felől érkező tojászáporok elől. A metróhuzat vitte el a hatalomból 2010 őszén.”

Kép forrása: Demszky Gábor Facebook-oldala

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 52 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Melbourne, ahol éltem, a világ egyik legélhetőbb városa. Néhány éve a világfelmérésekben holtversenyben volt első. Ott elképzelhetetlen volt, hogy főpolgármester, de még egyszerű tanácsnok is lehessen valaki, aki nem a saját városán, kerületén belül lakott. Demszkyről azt hallottam, hogy Budapesten kívül lakik. Már akkor feltűnt a budapesti szavazópolgárok nyámnyilasága.
Később azt hallottam, hogy Demszky, mint regnáló főpolgármester horvátországi nyaralóba beruház. Ezután még újra megválasztották, noha melbournei választópolgár annak sem adná voksát, aki nem abba a városba ruház be, ahol tisztségviselő. (Nem azt mondom, hogy nem lehet valakinek külföldi beruházása, hanem azt, hogy addig nem szabad ilyenbe kezdenie, amíg tart egy városi megbízatása.)
Ugyanis nem elég hűnek és következetesnek lenni, hűnek és következetesnek kell látszani is.
Ez a történet arról is szól, hogy szabadságban, demokráciában minden közösségnek olyan elöljárói vannak, amilyet megérdemel.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés