Marco Rossi Orbán Viktorról: Azonnal felismertem, hogy követi és érti a játékot
A szövetségi kapitány elmondta, hogy addig marad, amíg követik őt.
A kormányzat nem tehet mást, mint előbb-utóbb érvényesíti a reális piaci költségeket. Interjú.
„1990. október 25-én az Antall-kormány bejelentette, hogy 65 százalékkal megemeli az üzemanyagok hatósági árát. Akkorra az országnak már csak 3-4 napra elegendő olajtartaléka volt. A taxisok ekkor megbénították az országot. Most is pillanatokon belül lekerülhet az ársapka az üzemanyagokról. Van hasonlóság a jelenlegi és az akkori helyzet között?
Óriási különbség, hogy akkor akut ellátási veszélyek álltak fent. Most ilyenek még nincsenek, vagy ha vannak, akkor azok nem szükségszerűek, inkább saját belső gyártmányúak, gondolok a szerencsétlen árszabályozás miatti hiányokra. Ráadásul akkor az olajtól és egyéb energiahordozóktól való függés egyirányú volt, a Szovjetunión kívül más csatornák alig léteztek. Az akkor is egyértelmű volt, hogy az államilag támogatott, nagyon mélyen tartott üzemanyagárak nem tarthatók, és ez most is egyértelmű. Elemzéssel el kell dönteni, hogy átmeneti-e a probléma és akkor alkalmazható-e értelmesen a rögzített hatósági ár, vagy tartós energia-drágulásról van szó, akkor pedig lépni kell. A kormányzat nem tehet mást, mint előbb-utóbb érvényesíti a reális piaci költségeket.
Ön 1990-ben ipari miniszterként komoly vitába keveredett Rabár Ferenc pénzügyminiszterrel arról, hogy egyszerre vagy több lépcsőben kell-e végrehajtani az emelést.
A pénzügyminiszter azt gondolta, egy nagy lépéssel rendbe teszi az árakat, én a reálfolyamatokért is felelős miniszterként meg azt mondtam, rendben, de adni kellene néhány hónap alkalmazkodási időt. Ugyanis nem csak kétmillió úrvezető számára változott meg az energiaár, hanem az egész gazdaságnak, iparágak kerültek nehéz helyzetbe. Számomra ez utóbbi legalább annyira fontos volt.
Visszanézve, nagyjából mindegy, hogy hány lépésben drágult az energia, mert meg kellett történnie. A hatósági ár ugyanis nem arra való, hogy elfedje a valóságot, hanem arra, hogy kisimítsa az ingadozásokat. Persze az is fontos tanulság, hogy egy kormánynak el kell tudnia mondani, mit miért csinál, meg kell tudnia győzni a közvéleményt a kiigazítások szükségességéről, máskülönben politikai válság bontakozik ki.
A Kádár-korszak után az infláció az egekben volt, alig lehetett hozzájutni az orosz olajhoz, a forint gyenge, a devizakészlet alacsony és nehezen pótolható, a költségvetés és az államháztartás hiánya hatalmas. Az Antall-kormány válságkezelésre kényszerült. Elég sok az áthallás, nem?
A Kádár-korszak után gazdasági válságba került Magyarország. A kádári Magyarországon létrejött széles kispolgári réteg úgy élte meg az új világot, milyen jó, hogy jöhetnek a demokratikus változások, lehet utazni, bármit ki lehet mondani, a gyerek nyugodtan járhat hittanra, de a drasztikus árváltozásokkal nem számoltak. Most is jönnek nagy változások, és valóban van hasonló abban, hogy sokan nincsenek azokra felkészülve, felkészítve, és válságnak élik meg a mai magyar helyzetet.”
Fotó: Ficsor Márton