Növelheti Donald Trump támogatottságát a házkutatás

2022. augusztus 10. 20:47
„A történtek egyesíteni fogják a Republikánus Pártot, Trump mögé állnak be” – mondta Chuck Flint politikai tanácsadó.

A republikánusok szerint megtépázta az FBI és az igazságügyi minisztérium tekintélyét a Donald Trump volt amerikai elnök házában tartott razzia hétfőn. A demokraták attól tartanak, hogy ezüsttálcán kínálják Trumpnak az újabb elnökséget, ha a vádak valótlannak bizonyulnak – írja a Magyar Nemzet.

Republikánus és demokrata párti stratégák is egyetértenek abban, hogy a Donald Trump korábbi amerikai elnök otthonában tartott FBI-razzia még könnyen a hasznára válhat. A „korrupt kormányzattal” szembeni áldozati szerep ugyanis megnyerő a választók szemében, különösen az ingadozó szavazók esetében, mondják a stratégák. 

Politikai boszorkányüldözésnek és az igazságügyi rendszer fegyverként való felhasználásának minősítették a konzervatívok a volt elnök floridai otthonában tartott – be nem jelentett – házkutatást.

Reakciók a Fehér Házból

A Fehér Ház szóvivője, Karine Jean-Pierre keddi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy ők is a hírekből értesültek az FBI házkutatásáról, Gregg Keller konzervatív stratéga szerint ez nem túl hihető, és

A razzia egészen biztosan növelni fogja Trump 2024-es elnökválasztási esélyeit”

– idézte Kellert a New York Post. Carly Cooperman demokrata stratéga egyetértett Kellerrel, szerinte Trump ki fogja használni az ebben rejlő politikai lehetőségeket, fel fogja tüzelni a támogatóit, és az egyik kedvenc témájáról, a kormányzati túlkapásokról fog szólni.

„A történtek egyesíteni fogják a Republikánus Pártot, Trump mögé állnak be, arra hivatkozva, hogy a baloldal a kormányzati hivatalokat használja a politikai ellenfeleinek megtámadására” – idézte a New York Post Chuck Flint politikai tanácsadót. – A republikánus szavazók nem felejtették el, hogy 2016-ban Hillary Clinton csupán egy kis megrovásban részesült, miután 33 ezer kormányzati e-mailt törölt a számítógépéről – fűzte hozzá.

Vádemelés és az amerikai elnökök

Az amerikai törvények értelmében egy volt elnök is megvádolható bűncselekménnyel, de Donald Trump nem egyszerűen egy korábbi elnök, hanem potenciális indulója a 2024-es elnökválasztásnak, így Joe Biden hivatalban lévő elnök egyik legesélyesebb kihívója.

Egy volt elnök elleni vádemelés nagyon szokatlan dolog, és valószínűleg nem is tenne túl jót a demokráciának”

 – ismerte el egy ilyen vádemelés politikai következményeit Joe Biden még a 2020-as kampány során. A Fehér Ház kedden aláhúzta, hogy nem vesz részt a nyomozásban. Az alkotmány ugyan nem tiltja, hogy olyan elnökjelölt induljon a választásokon, aki ellen vádat emeltek vagy elítéltek – a legtöbb bűncselekmény esetén –, de köziratok eltüntetése és megsemmisítése – amely az egyik potenciális vádpont lehet a házkutatás után – megtiltja közhivatal betöltését, továbbá az elkövetőt pénzbírsággal vagy három év börtönbüntetéssel sújthatják.

Erre hivatkozva mondják azt a republikánusok, hogy Joe Bidenék idő előtt le akarnak számolni legnagyobb ellenfelükkel.

Bár ez volt az első alkalom, hogy az FBI razziát tartott egy volt amerikai elnök otthonában, Trump nem az első amerikai elnök, aki ellen az FBI nyomozást indított. Richard Nixon például a Watergate-botrány miatt mondott le, miután az FBI kapcsolatot talált Nixon stábja és a Demokrata Nemzeti Bizottság irodájának betörése között. Ronald Regan adminisztrációját titkos fegyvereladásokkal és a nicaraguai kormány megdöntésével vádolták meg. Bill Clinton ellen ingatlanbefektetései, szexuális botránya és eskü alatti hazudozás miatt nyomoztak. George W. Bush stábját pedig azzal vádolták, hogy bosszúból fedte fel egy CIA-ügynök személyazonosságát.

Nyitókép: STRINGER / AFP

Összesen 81 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Minél jobban ki akarják nyírni, elhallgatattni, törölni Trumpot, annál népszerűbb lesz.

Szerencsére.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés